
Rejtélyes repülőgéphang rázta fel Kalocsát
Erős repülőgéphang zúgására figyeltek fel szombat 8:30 óra körüli időben Kalocsa és a környező települések lakói. A szokatlan zaj azonnal találgatások özönét indította el: sokan Gripen vadászgépek gyakorló repülésére gyanakodtak. A közösségi médiát pillanatok alatt ellepték az ezzel kapcsolatos kérdések. Az első percekben még dr. Bagó Zoltán polgármester is azt a közösségi médiában is közzétett tájékoztatást kapta hivatalos helyről, hogy a Gripenek a szokásos gyakorló repülésüket végzik. Ezt azonban gyorsan korrigálták, és a honvédelmi miniszter tájékoztatására alapított, immár részletesebb tájékoztatást adták a polgármesternek.
Jogellenesen jutott be a repülőtérre
Információink szerint egy 24 éves szomori, Dunapatajon ideiglenesen tartózkodó férfi a hajnali, kora reggeli órákban jogellenesen behatolt a sorompóval lezárt kalocsai magánrepülőtérre. Beült a szerviz út mellett sorakozó kisgépek egyikébe, a Cessna 172 típusú kisrepülőgépbe, amelyet a tulajdonosa szabályosan, szabvány szerinti kötelekkel a talajhoz rögzített.
A férfi eddig ismeretlen körülmények között elindította a gépet. A rögzítő köteleket nem oldotta el, így azokat felszállás közben kiszakította a földből, és a Cessnaval, a mindössze 3-5 méterre húzódó szervizútról felszállt Uszód község irányába.
Gerjennél ért véget a légi akció
Azt dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter közösségi médiás bejegyzéséből tudni, hogy a kisrepülőgép ezt követően Paks térsége felé, a Paksi Atomerőmű irányába repült. A honvédség radarjai perceken belül azonosították az ismeretlen légijárművet, ezért a készenléti Gripen vadászgép-pár azonnal a levegőbe emelkedett.
Néhány perccel később azonban a Cessna Gerjen közelében, egy napraforgótábla közepén kényszerleszállást hajtott végre, amely során gép megsérült. A vadászgépek a helyszín fölött maradtak addig, amíg a mentőhelikopter és a földi egységek meg nem érkeztek.

Menekülés közben egy autót is el akart vinni
A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi a sérült repülőgépet hátrahagyva, az 512-es úton zavartan sétálgatott. Egy arra közlekedő autós megállt, hogy felajánlja a segítséget, ám ekkor a férfi beült a járműbe, és megpróbált elhajtani vele. Az autó jogellenes megszerzését azonban sikerült megakadályozni, az időközben értesített és a helyszínre érkező rendőrök pedig perceken belül elfogták.
A kulcs és a repülési tudás eredetét is vizsgálják
Szerkesztőségünket Dabis Krisztina, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a kiadott sajtóközleményben meglévő információkról tájékoztatta a helyszínen, továbbá a bűncselekmény helyszínét, a fellelhető nyomokat is bemutatta.
Mint tapasztaltuk, jelenleg is folyik a részletes helyszíni szemle, amelybe a légügyi hatóság szakemberei is bekapcsolódtak.
A nyomozók azt is vizsgálják, hogy a férfi honnan és hogyan szerezhette meg az indításhoz szükséges kulcsot, illetve milyen repülési ismeretek birtokában volt ahhoz, hogy a Cessna 172-est el tudja indítani és fel tudjon szállni vele.
Bűnügyi őrizetben van
Az ügyben illetékes és hatáskörrel rendelkező Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai jármű önkényes elvétele és további bűncselekmények gyanúja miatt indítottak eljárást. A 24 éves férfit kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.
A rendőrség azt is vizsgálja, hogy a férfi ittas, vagy valamilyen tudatmódosító szer hatására bódult állapotban volt-e. Szerkesztőségünk egyelőre hivatalosan meg nem erősített értesülése szerint a fiatalember péntek este összeveszett barátnőjével, eltűnt az ismerősei szeme elől, és valószínűleg Dunapataj irányából érkezett a repülőtérre.
További ellenőrzések következhetnek
A rendőrség és a légügyi hatóság jelenleg is tartó közös ellenőrzést indított a kalocsai repülőtéren, és mint megtudtuk, hasonló biztonsági vizsgálatok az ország több repülőterén is várhatók.
Újabb információk esetén az ügy részleteire szerkesztőségünk visszatér.
Forrás: police.hu, Facebook, kalocsatv