A Mohács 500 Történelmi Emlékhétvége Mohácson és Kalocsán zajló eseményei méltón idézik meg a magyar történelem egyik sorsfordító eseményét. A megemlékezés egyszerre visszatekintés az 500 évvel ezelőtt történt mohácsi csatára, valamint kegyeleti esemény, tiszteletadás a csatában elesettek áldozata és helytállása előtt.
A jubileumi visszatekintés Magyar Péter miniszterelnök megemlékező beszédével kezdődött Mohács főterén, a Széchenyi téren. Itt áll a Magyarok Nagyasszonya-templom, melynek alapkövét a mohácsi csata 400. évfordulóján rakták le. Itt, a Szent István-oltárnál helyezték el a kegyeleti urnát a mohácsi csata tömegsírjaiból feltárt szórványos aprócsont-maradványokkal a jubileumi szentmise keretében.
Magyar Péter miniszterelnök beszédének üzenete
A kormányfő szerint Mohács nem a vereség, hanem a megmaradás jelképe. Azt hangsúlyozta, hogy bár 1526-ban elveszett egy sorsdöntő csata, Magyarország nem tűnt el: a magyar nyelv, a családok és a nemzeti közösség átmentette az országot a történelem legnehezebb évszázadain. Beszédének központi gondolata az volt, hogy a magyar történelem nem a veszteségek, hanem az újrakezdések története, és a haza erejét végső soron nem az uralkodók vagy politikusok, hanem az emberek tartják fenn.
Bábel Balázs érsek szentbeszédének üzenete
Az érsek a történelmi tragédiát lelki és keresztény szemszögből értelmezte. Arról beszélt, hogy Mohács nem csupán katonai vereség volt, hanem figyelmeztetés az emberi gőgre, a megosztottságra és az erkölcsi felelősségre. Ugyanakkor hangsúlyozta: a keresztény ember számára a remény mindig erősebb a kétségbeesésnél, ezért a múlt sebeiből nem gyűlöletet, hanem hitet, összefogást és kiengesztelődést kell továbbvinni. A megemlékezésben egyben ígéretet teszünk a jövőre nézve: kötelességünk hűségesnek maradni azokhoz az értékekhez, amelyekért elődeink életüket áldozták. Áldozatuk nem volt hiábavaló: ezekre az értékekre akarjuk építeni ma is hazánk jövőjét.
Bábel Balázs érsek, metropolita szentbeszédét kalocsai médiumként – amiből történeti jelentősége miatt a szakemberek bizonyosan akár történelmi távlatokban is sokszor és sokan fognak idézni - teljes terjedelemben közöljük.
Mindenkit szeretettel köszöntök!
Néhány napja ünnepeltük Szent István királyunkat, aki a keresztény államiságunk elindítója volt. Azon a napon a sziklára épített ház hasonlatát olvastuk az evangéliumban. Ez egy országra is vonatkozhat. A jézusi példázatban a ház nagy viharba kerül, de kiállja a próbát, mert sziklára épült. Államiságunk felén, 500 esztendővel ezelőtt akkora viharba került ez a ház, a mi hazánk, amelyet egy szóval így jellemzünk: Mohács.
Ma több városnak van jelzője: királyok városa, királynék városa, hírös város, hűség városa, kálvinista Róma. Mohácsnak azt lehetne adni: a vértanúk városa – Civitas Martyrorum. Ez egybevág azzal a gondolattal, amit a csata előtt nem sokkal Perényi Ferenc váradi püspök mondott a királyi tanácskozásban: Indítsuk el a kancellárt őfelségéhez, hogy kezdje meg a szentté avatást azon a napon, amikor Tomori Pál barát vezérlete alatt 20 ezer keresztény harcos fog meghalni Krisztus vallásáért. Perényi próféta volt. Mohácsnál valóban elestek a harcosok.
Ma a történettudomány fejlődése és a segédtudományok révén sokkal tisztább képünk van az akkori időkről, és magáról a mohácsi ütközetről, mint korábban, akár az én iskoláskoromban.
Nem kell a vádaskodás, az önmarcangolás, hiszen egy akkora hatalommal álltunk szemben, amellyel eleve kilátástalan volt a küzdelmünk.
Katonáink mindent megtettek, hogy amennyire lehet, feltartóztassák az imperialista hatalmat.
Számomra – nyomon követem ugyanis évek, évtizedek óta a Moháccsal kapcsolatos kutatásokat, történeti fejleményeket –, új meglátások születtek. Az egyik: Nemcsak arról volt szó, hogy megtámadott bennünket egy sokkal erősebb nagyhatalom - a Királyi Magyarország közel ötszöröse - hódítás, hatalomszerzés céljával. Ez vallásháború volt. Nagy Szulejmán az apjától megörökölte, ő pedig az egyiptomi szultántól mintegy kizsarolta a kalifa címet. A kalifa a muszlim vallás legfőbb elöljárója, valamint a próféta utódja. Tudjuk, hogy az igaz hitű muszlimnak a hitetlenek ellen harcot kell vívnia. Megtették, harcoltak ellenünk, hitetlenek ellen. Miután elesett Bizánc, Nándorfehérvár megtámadtak bennünket, hogy meghódítsák ezt az addig keresztény országot.
Kara Musztafa, negyedik Mehmed hadvezére úgy támadta meg Bécset, ha elfoglalják a várost, akkor Róma ellen indulnak, hogy a római Szent Péter-bazilikát a szultán istállójává tegyék.
Az is felismerés volt számomra, vajon Tomori Pál kalocsai érsek miért vonakodott annyira ehagyni a szerzetet? Ismerjük az előéletét: Katona volt, talán bele is fáradt, egyesek szerint két sikertelen házassági kísérlete is volt, menyasszonyai meghaltak, mielőtt a ferences rendbe felvételét kérte. A fogadalom alól a pápa feloldozhatta volna, ő ezt nem akarta. Vonakodott. Mi okból? A ferences rendben elevenen élt a rendalapító szelleme. Idén ünnepli Szent Ferenc tranzitusának 800. évfordulóját a katolikus Egyház. Szent Ferenc a hegyibeszéd szellemében, fegyvertelenül, szelíden elment az egyiptomi szultánhoz, Al-Kámilhoz, hogy elmondja, mit üzen az evangélium: Szelídnek kell lenni, így kell az embereket kormányozni. A szultán meghallgatta, talán félbolondnak nézte, de meghatotta Szent Ferenc együgyű bátorsága. Nem fogadta megbántásként. Megengedte, hogy a ferencesek pasztorálhassanak a Szentföldön. Milyen jó lenne a szelídség krisztusi formája ma is! Nem ezt látjuk.
A csata kimenetele ismeretes. VII. Kelemen pápa, aki meggyőzte végül Tomori Pált, legyen a Délvidék főkapitánya, ezzel együtt kalocsai érsek, amikor szeptember 19-én meghallotta a vereség szomorú hírét, sírt. Tudta, hogy mi minden veszett el.
A pápák mindig a magyar nép mellé álltak a török felszabadítás elleni harcokban, Mohács idején is komoly anyagi támogatást nyújtottak.
Mi veszett el Mohácsnál? Nagyon sok minden. A király menekülés közben veszített életét, mintegy 30 főnemesi család, 500 köznemes, 24 ezer közvitéz esett áldozatul – magyarok, csehek, németek, horvátok, szerbek, szlovákok. Meghalt két érsek és öt püspök. A mai napon emlékezzünk meg név szerint róluk: Tomori Pál kalocsai, Szalkai László esztergomi érsek, Móré Fülöp pécsi püspök, Paksi Balázs győri püspök, Csáky Ferenc csanádi püspök, Palinai György boszniai püspök. Akik elmenekültek, mint például Brodarics István is, súlyos sebesüléseket szereztek. Menekülés közben halt meg az a Vásárhelyi Pál, aki az Angyaloknak csodálatos Mennybéli Asszonya című csodálatos énekünket szerezte. Sokan meghaltak. Szörnyű volt a pusztítás a csata után is: Buda, felégetett templomok, 100 város, 2000 falu, 100 ezer ember rabszíjon, janicsárnak elrabolt gyerekek. Véget ért a középkori Magyar Királyság, s elkezdődött a török hódoltság 150 éves időszaka.
Az iszlám vallást azonban nem vettük fel, mint korábban Délvidéken több meghódított ország. A mi nagy hódítónk, Szulejmán még 40 év múlva is velünk harcolt, Mohácstól 80 kilométerre, Szigetvárnál halt meg, velünk harcolva.
Jól tudjuk, a mai törökök erről nem tehetnek, mint ahogy a kalandozó magyarok tetteiről sem tehetünk mi, mai magyarok. Az igazságot azonban ki kell mondanunk. Az Úr Jézus azt mondja: „Az igazság megszabadít benneteket.” A törökök barátoknak tartanak bennünket, későbbiekben sok hazánk fia menekült földjükre, a mohácsi csata és annak következménye azonban végzetes volt számunkra.
A sereg úgy indult a csatába Keresztelő Szent János napján, hogy tudták, meg fognak halni. Végrendeletek maradtak ránk abból az időből: Drágffy János országbíró, aki zászlótartóként harcolt a mohácsi csatában, elesett. Szűz Máriás lobogó takarta be a testét. A végrendeletét így egészítette ki, és küldte haza, Közép-Szolnok-Kraszna vármegyébe. Ez állt benne: „Az ispotályról gondoskodjatok, a szegényeket ne feledjétek! Nehogy ellenségeimmé váljanak a másvilágon!” Vajon miként értette ezt? Mi vár ránk a végítéletben?
Jézus számonkéri, mit tettünk, kinek mit adtunk, kiről hogyan gondoskodtunk.
Már akkor is szentmiséket mutattak be, mi is bemutatunk szentmisét az elhunytakért. Elindult egy kezdeményezés a Pécsi Egyházmegyéből: mindenütt, ahol magyarok élnek, papok mutatnak be miséket, felajánlva az elesettekért. Hiszünk abban, hogy szent és üdvös dolog imádkozni az elhunytakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneikből. Így gondolunk azokra, akik életüket adták Krisztus vallásáért és hazánkért. Jézus mondja: „Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.” adták. Most áldozatukra emlékezünk, példaként állítjuk magunk elé őket, és fejet hajtunk előttük haláluk 500. évfordulóján. Ámen.” – hangzott el szó szerint ezekkel a szavakkal Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek szentbeszéde.
Gyászszertartás, koszorúzás az emlékhelyen
A szentmise végén gyászszertartás keretében adták meg a végtisztességet az elesetteknek. Középen helyezték el az aprócsont-maradványokat tartalmazó urnát, mellette két oldalt a II. Lajos király rekonstruált zászlójával borított tíz koporsót a nevesítetlen, de el nem feledett hősök maradványaival. A szertartást Berta Tibor tábori püspök, katonai ordinárius vezette. Így fogalmazott: „A mohácsi csata hőseinek emléke egész népünk öröksége, a hit fényében pedig arra a felelősségre tanít, hogy azzal a szeretettel szolgáljuk az életet és egymást, mely reménnyel valljuk: egyikünk sem él önmagának, és egyikünk sem hal meg önmagának. Amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg.”
A szentmise után koszorúzással folytatódott a megemlékezés II. Lajos szobránál. A kora délutáni órákban elindult a gyászmenet a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyre azzal a tíz koporsóval, melyek a mohácsi csata tömegsírjaiból korábban feltárt, azonosított és csoportosított csontereklyéket tartalmazzák.
A mohácsi megemlékezésről Bábel Balázs érsek Kalocsára sietett, a városban a Tomori Pál szobornál tartott megemlékezésen az önkormányzatot Kákonyi István egyházügyi tanácsnok képviselte.
A főegyházmegye képes beszámolójából – ez a cikk galériájában is megjelenik -jól látható, hogy kik vettek részt az eseményen, így Bábel Balázs érsek atya kalocsai beszédét annak jelentősége miatt ezen a helyen is szó szerint idézzük:
Tisztelt Emlékezők! Országosan sok helyütt megemlékeztek az 500 évvel ezelőtti Mohácsi csatáról, és a csatában elesett vértanúkról. Délelőtt folyamán jó magam is Mohácson voltam, az országos megemlékezés keretében szólhattam elődömről, akinek 39. utóda vagyok az érseki székben.
Sok mindent tudunk már arról a korról, hiszen a történelem tudomány és a segédtudományok fejlődése meg egy új képet adott arról az időkről, ami nem egészen vág egybe azzal, amit az elmúlt évek, évszázadok tartottak, de akárcsak a mi iskoláskorunkban is tanulhattunk erről az időkről. Nem arról van szó, hogy egy új történelmet találtunk ki, hanem mélyebben megismertük azt a kort. Megnyíltal a különböző levéltárak, így a vatikáni, az isztambuli levéltár, és azok az ásatások, amelyek évek óta tartanak a Mohács melletti
síkságon, szinte elevenné teszik az ott elesetteket, mert az arcrekonstrukciók segítségével, ahogy Asztrik érseknek az arcát is meg tudtuk formázni, ugyanúgy megformázzák az egykori, ott elesett emberekét.
Végzetes volt nekünk a Mohácsi csata. Szekfű Gyulával (történész- a szerk.) én egyet értek, amikor azt mondja,
ha nincs Mohács, akkor nincs Trianon - mert azt értette rajta, hogy a török hódoltság következtében annyira elléptelenedett Magyarország középső része, olyan vérveszteséget
szenvedett, hogy az egykor négymilliós ország, amely azonos volt Anglia népével, a török kíűzésére egynegyedére csökkent. És ekkor az üres területeket pótolni kellett.
Korában is voltak itt mindenféle nemzetiségből való emberek, legyen ezek szászok vagy délszlávok, de ők szervesen be tudtak épülni a magyar társadalomba, még a kunok is. De az
új területeken olyan szigetek alakultak ki, ahol valóban csak szórvánnyá vált a magyar. És ezért a nemzetiségi kérdés szétfeszítette később a magyar létünket és Trianonhoz vezetett.
Nagyon sokat veszítettünk azoknak az időknek a következményeivel. Elesett II. Lajos király, elesett 30 főúri család tagja, 500 nemes, 24-25 ezer közvitéz és 7 főispán is.
Köztük két érsek, öt püspök, Tomori Pál, a mi érsekünk, Szalkai László esztergomi, Móré Fülöp, pécsi püspök, Paksi Balázs, győri püspök, Pauli Ferenc, váradi püspök, Palinai
György, boszniai püspök, Csaholy Ferenc, csanádi püspök és sok egyházi személy is. Hiszen a bandérimuok 20%-át maguk a főpapi bandériumok tették ki. Köztük sok egyházi személy is meghalt, és ott lelte a halálát.
Ma egy utólagos temetés is volt Mohácson. A megtalált csontok, amelyek talán a Mohácsi csatát követő nagy kivégzéseknek a holttesteiből származnak, most végre megkapták
tisztességes temetésüket. Beszenteltük csontjaikat, melyek visszakerülnek részben a Mohácsi csata területén lévő harci síkságra.
Részben a Mohácsi fogadalmi templomba is helyeztünk el belőlek. Nem tudjuk, hogy Tomori Pál csontjai köztük voltak-e, hiszen a fejét harci zsákmánként magával vitte a szultán. De
teste ott maradt azon a földön, mint egy mementóként és vértanúként - mert „senkinek nagyobb szeretete nincs, mint aki életét adja barátaiért - mondta az Úrjézus.
Akkor nem hamvasztottak. Úgy tudja a történelmünk, hogy Kanizsai Dorottya 400 emberével eltemette a csatatéren heverő holttesteket. De ebből biztos nem volt egy sem egyházi temetés, hiszen azok már oszlásnak indultak.
Mit lehetne drága érsekünk nekrológjaként elmondani, ha most kiadnánk egy gyászjelentést, mint ahogy egy temetés alkalmával szokásos. Úgy gondolom, VII. Kelemen
pápának a hozzá írott levele, amely két évvel korábban íródott, amikor biztatta őt, és egyben jellemezte. Ennek a levélnek a részlete lehetne Tomori Pál nekrológja.
Tisztelendő Tomori Pál testvér, kalocsai püspöknek, a törökök elleni királyi hadsereg kapitányának!
A legnagyobb lelki gyönyörködéssel hallottuk régebben másoktól, most pedig kedvelt fiunktól, Giovanni Antonio Burgio bárótól, hogy Testvérséged olyan vitéz, olyan jámbor és olyan katonai tudással rendelkezik, hogy mikor nemes királyotoknak Krisztusban igen kedvelt fiunknak, és seregének vezért kerestek a török ellen, elsősorban te jöttél tekintetbe, akiben a katonák is legjobban bíznak, vitézségedtől pedig az ellenség is retteg.
Ezért történt, hogy mikor dicsőséges katonai múltad után Szent Ferenc kolostorába zárkóztál és a felséges Istennek szolgáltál, királyod sürgetésére megint visszahívtak a katonaéletbe. Úgyhogy elődünk, boldog emlékű VI. Adorján a kalocsai egyház érsekévé, a király pedig seregének vezérévé tett meg, hogy ott népednek lelkét üdvösen kormányozd, itt pedig testüket védelmezd a gonosz ellenség ellen.
Buzdítjuk tehát Testvérségedet — nem azért, mert rászorulsz, hanem inkább szívbéli örömünkben —, hogy amint eddig tetted, igyekezz továbbra is a mi nemes királyunk és a szent hit üdvére s javára munkálkodni, mert ennél sem többet, sem nagyobbat nem kívánhatunk.
Áldjon meg az Isten, tisztelendő testvér és vitéz! Álljon melletted, s legyen vezéred nevének dicsőségére és a szent hit védelmére!
- így fejeződik be a pápai levél. Mi most még annyit
teszünk hozzá: az Úr adjon örök nyugodalmat neki! - zárta beszédét ezekkel a gondolatokkal Bábel Balázs, a Tomori Pál érseket sorrendben követő, 39. kalocsai érsek.
A megemlékezés koszorúzási ceremóniával zárult.
Forrás: szöveg és kép: Magyar Kurír, Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye
