
A rekkenő meleg ellenére megtartott ünnepségre az ország legkülönbözőbb településeiről, például Debrecenből, Budapestről, Székesfehérvárról is érkeztek volt harckocsizó hivatásos tisztek, zászlósok és tiszthelyettesek, de még a sorkatonai szolgálatukat a kalocsai ezrednél töltő volt honvédek közül is többen eljöttek.
-A hagyományoknak megfelelően augusztus utolsó hétvégéjén tartjuk a 24. Harckocsi Ezred Baráti Kör találkozóját. Ennek apropóját idén az adja, hogy 76 éve Kalocsán, a Miskei úti laktanyában 1950. november 1-jén alakult meg a 24. Harckocsi Ezred jogelődje, az MN 24. Önálló Nehéz Harckocsi Rohamlöveg Ezred, a HM Páncélos Parancsnokság alárendeltségében. Az elnevezés 1954-ben egyszerűsödött, az alakulat neve ekkor lett 24. Harckocsi Ezred, egyben az 5. gépkocsizó lövészhadosztály irányítása alá került. Az 1956-os forradalom után újabb átszervezés történt, az ezred akkortól a kiskunfélegyházi 7. gépkocsizó lövészhadosztály közvetlen alakulataként működött, egészen 1987-ig, amikor is jogutód nélkül felszámolták – idézte fel az ezred 35 éves történetét az emlékhelyen Cserháti Ákos nyugállományú alezredes, a baráti társaság elnöke.
A főszervező hozzátette:
Ugyan már azóta is elmúlt 39 év, hogy 1987-ben fölszámolták az ezredet, mégis tele vagyunk nosztalgikus élményekkel, olyan jó dolgokkal, amelyekre az aktív katonaéveken túl is jó visszaemlékezni. Bennünket, egykori volt hivatásos tiszteket, zászlósokat, tiszthelyetteseket és polgári alkalmazottakat jó érzéssel tölt el, hogy ezekre a baráti találkozókra egyre több volt sorkatonánk jön el, mert úgy érzik, a szolgálati idejük alatt valami olyat kaptak bajtársiasságból, férfias helytállásból, rendből és fegyelemből, amelynek későbbi életútjuk során is hasznát vették. Nagyon sokan barátokként távoztak, és most is úgy érkeztek. Idén a korábbi éveknél kicsit kevesebben, 45-en jöttünk össze, hogy egy kicsit felidézzük az elmúlt évtizedek katona emlékeit, a város egykori hangulatát. Sajnos az ezred volt parancsnokai közül már Sánta Béla nyugállományú alezredes sem él, ő 96 éves korában, tavaly hunyt el. Béla ha esett, ha fújt, a kezdetek óta egyetlen baráti találkozóról sem hiányzott, így erősen fájlaljuk, nosztalgikus érzésekkel tölt el bennünket, hogy bajtársunk, ez a kiváló ember már nem ünnepelhet velünk.
Idén a koszorúzási ceremónia menetén kicsit változtattunk, ezúttal a feleségeink és a hadkiegészítő iroda képviselője helyezik el a koszorút és a virágokat az emlékművön – mondta Cserháti Ákos.
A megemlékezés után az egykori katonák és családtagjaik a közeli Judit vendéglőbe mentek, ahol olyan írásos és tárgyi emlékekből rendeztek egy kis alkalmi tárlatot, amely segített feleleveníteni Kalocsa emblematikus laktanyájában és magában a városban, sokak esetében családjukkal eltöltött több évet, évtizedet.
A koszorzási ceremóniát vidám hangulatú, fehér asztal melletti beszélgetés követte, a múlt felidézését a kiállított relikviák segítették.