A cégvezetőket elsőként Mészáros Mónika köszöntötte.
A kalocsai képviselet vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy idén 30 éve alakult meg a Magyar Kereskedelmi és Ipakamara, amelynek tevékenysége, köszönhetően Asperján István, majd Péjó Zoltán képviseletvezetők elkötelezett munkájának, Kalocsán is kiteljesedett. Ezt az elődei által már kitaposott utat járja tovább, tartja szem előtt. Munkatársaival azt tapasztalja: egyre nagyobb figyelem fordul a kamara által szervezett szakmai és társadalmi események felé. A tavaly útjára indított Szövetségben a vállalkozókkal elnevezésű program különösen ilyen. A mai esemény témája, a Demján Sándor Tőkeprogram megismerésének igénye a vállalkozások részéről fogalmazódott meg.
Dr. Bagó Zoltán Kalocsa város polgármestere köszöntőbeszédében örömét fejezte ki, hogy a város legnagyobb adófizető cégeinek vezetői jelen vannak, ugyanis a Kamara mellett az önkormányzat is arra törekszik, hogy az itt képviselt gazdasági társaságokkal és mellettük az összes többivel szoros és élő kapcsolatot ápoljon, a saját eszközeivel támogassa működésüket és fejlesztési elképzeléseiket.
A köszöntők elhangzását követően Nyerges Tibor, a Bács-Kiskun Vármegyei kereskedelmi és iparkamara vállalkozásfejlesztési vezetője tartott előadást.
A szakember a Kamara fennállásának 30 éves jubileuma alkalmából felidézte a három évtized jelentősebb mérföldköveit, majd prezentációjában a Kamara szolgáltatásait, a Szövetségben a Vállalkozókkal Vállalkozásfejlesztés Projekt elmúlt évi, közel 40 eseményének a témájára tért ki. A hallgatóság az új MKIK elnök, Nagy Elek kamarai megújulási programját is megismerhette. A programok bemutatása kiterjedt a Demján Sándor programra, a GINOP Plusz, DIMOP Plusz pályázatokra, továbbá a mesterséges intelligencia és a kiberbiztonság témakörében tartott előadásokra.
Az előre meghirdetett előadó, dr. Balogh Adám, az MKIK alelnöke helyett a Demján Sándor Tőke programról szóló előadást munkatársa, Bíró Attila tartotta meg.
A szakember elmondta: a Demján Sándor Tőkeprogramra, a hazai vállalkozások növekedésének segítésére országosan 100 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Miután egy teljesen új programról van szó, azt a vállalkozói igényekhez igazítva folyamatosan fejlesztik.
Mint elhangzott, a Demján Sándor Tőkeprogram célja a mikro- kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzése, feltőkésítésük, és ezzel hitelképességük javítása. A program különös figyelmet fordít az infrastruktúra- és kapacitásbővítéssel, piacbővítéssel, exporttal, technológiai fejlesztéssel, digitalizációval, energiahatékonyság-javulással és vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos beruházások támogatására.
Továbbá a hiánypótló megoldás olyan beruházásokhoz nyújt gyors és hatékony tőkeági finanszírozást, mint például gépek és eszközök vásárlása, automatizációt segítő szoftverek beszerzése, korszerű számítógépes és hálózati rendszerek kialakítása, e-kereskedelmi platformok és CRM rendszerek fejlesztése, stb. A tőke ráadásul kiválóan működik más hiteltermékek bevonása mellett is, kiegészítve azokat, hogy még nagyobb értékű beruházások megvalósítása váljon lehetővé.
A szakember aláhúzta, a 100 milliárd forint keretösszegből 100-200 millió forint közötti tőkebefektetésekben részesülhetnek a cégek. A beruházási projekteket a szerződéskötéstől számított 1 éven belül meg kell valósítani, ez a határidő indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.
Bíró Attila a program konstrukciójáról szólva kifejtette: a mechanizmus kifejezetten a Magyarországon működő mikro- kis- és középvállalkozások igényeinek megfelelően lett kialakítva. Így a vállalkozások az állami támogatásnak köszönhetően rendkívül kedvező, mindössze évente 5 százalék kamattal bíró forráshoz juthatnak, amely a hozamtámogatottsága révén jóval olcsóbb a piacon elérhető átlaghoz képest. A vállalkozások akár 0 százalékos önerővel, kezességelvárások nélkül is élhetnek a lehetőséggel. A tőkeigénylési folyamat jelentősen leegyszerűsített, ennek megfelelően gyors.
Az előadó elmondta azt is, hogy a programot a Magyar Kereskedelemi és Iparkamara (MKIK) valósítja meg, a Nemzeti Tőkeholding (NTH) és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) közreműködésével, ezáltal is biztosítva a vállalkozások megfelelő érdekképviseletét és igényeik megválaszolását. A tőkefinanszírozási lehetőséget azok a Magyarországon bejegyzett mikro-, kis- és középvállalkozások vehetik igénybe, amelyek árbevétele az elmúlt 2 évben átlagosan legalább 300 millió forint volt; legalább 2 főt foglalkoztatnak; legalább 2 lezárt üzleti évvel rendelkeznek; kft. vagy zrt. formában működnek; és legalább 50 százalékban magyar tulajdonban vannak.
A kalocsai gazdaságfejlesztési fórum a zömében nagyvállalkozókból álló közönség soraiból feltett, elsősorban az igénylés módjára vonatkozó kérdések megválaszolásával zárult.