A kommunista diktatúrák áldozataira emlékezett Kalocsa – A megemlékező beszédet Bolvári Ferdinánd képviselő mondta

A szónok ezzel a néhány bevezető mondattal jól érzékeltette azt az állapotot, amelyről később már az egész társadalom előtt a rendszerváltozás rántotta le a leplet. Az ünnepség keretét a Himnusz és a Szózat közös elénekelése adta, irodalmi felütésként Kállai Sándor, a KIKK munkatársa Radnóti Miklós Töredék című versét szavalta el. Az esemény záróakkordjaként dr. Vincze András alpolgármester és Bolvári Ferdinánd önkormányzati képviselő fehér virágokból összeállított, feliratos fehér szalaggal díszített állókoszorút helyezett el az 56’-os emlékkő talapzatán, majd a résztvevők virágai és a mécses gyújtások következtek. A megemlékezésen a Történelmi Vitézi Rend Kalocsai Csoportjának tagjai álltak díszőrséget.

Bolvári Ferdinánd történelmi visszatekintésekben gazdag, ugyanakkor személyes hangvételű beszédét az alábbiakban az eredeti kiemelésekkel olvashatják.

Tisztelt Emlékezők, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végignézve az egybegyűlteken, magam is beleértve, kevés olyan embert látok, akinek az imént elhangzott induló nem csengett ismerősen!
Többségünk egy olyan letűnt kor gyermeke, ahova beleszülettünk, mely keretrendszerében nevelkedtünk, szocializálódtunk. Kék, majd vörös nyakkendővel a nyakunkban vidáman játszottunk, fürödtünk Zánkán vagy hógolyóztunk Csillebércen. Ugyan, szüleink családi vagy baráti összejövetelein furcsállottuk, hogy miért küldenek ki bennünket néha, vagy miért hallgat el a szobából kihallatszó parázs vita, amikor benyitunk.
Biztos vagyok benne, hogy többségünk nem is sejtette, milyen borzalmak zajlottak akkoriban a társadalom vidám elvtársi mosolyai mögött!
Azért gyűltünk ma itt össze, hogy emlékezzünk, és lerójuk kegyeletünket azok előtt az Emberek előtt, akik egy féktelen, őrült ideológia áldozataivá váltak.

Ez az ideológia a KOMMUNIZMUS

A KOMMUNIZMUS elméletben egy osztályok nélküli társadalmi rendszer, amelyben a termelési eszközök egységes köztulajdonban vannak, a társadalom tagjai pedig teljes egyenlőségben boldogan élnek. (ugye milyen jól is hangzik ez?!)
Ez az elmélet, viszont a gyakorlatban sosem valósult meg!
A kommunizmus kísértete, mely bejárta nemcsak Európát, elméletben az 1848-ban, Karl Marx és Friedrich Engels műveként megjelent Kommunista Kiáltványban fogalmazódott meg.
1917-ben Vlagyimir Iljics Lenin a bolsevikok élén, megdöntötte az orosz cár uralmát, és a kommunista eszméket megpróbálta a gyakorlatban is megvalósítani. Kegyetlenül fölszámolták mind a bal, mind a jobboldali ellenzéket, brutális erőszakkal szilárdították meg a munkás-paraszt hatalmat.

1919. március 21-én Magyarországon kikiáltják a proletárdiktatúrát, azaz a Tanácsköztársaságot, melyet 133 napon keresztül sikerül életben tartani. Rövid életűnek bizonyult, pedig megszilárdítására, szovjet mintára a legkegyetlenebb terrort alkalmazták, melyből sajnos Kalocsának és környékének is bőven kijutott.
1922-ben megalakult a hatalmas munkás-paraszt birodalom, a Szovjetunió, élén a Kommunista Párttal.
A magukat kommunistának valló kormányok, soha, sehol nem jutottak hatalomra demokratikus választások útján, mindenütt puccsal, forradalommal szerezték meg az ország vezetését. Az erőszakkal megszerzett hatalom sajátossága viszont, hogy csak erőszakkal lehet fönntartani!
Lenin halálát követően a Szovjet Kommunista Párt főtitkári székét, vetélytársai kiiktatásával Joszif Visszarionovics Sztálin ragadta magához.
Ez a céltudatos, kegyetlen diktátor kíméletlenül leszámolt minden valós vagy vélt ellenlábasával. Magasztos eszmék köntösébe bújtatva, koholt vádak alapján, a legkegyetlenebb módokon kínoztatott és gyilkoltatott meg ellenséget, barátot, rokont egyaránt, hogy a rettegés által megszilárdítsa hatalmát. A kommunista párton belüli rendcsinálását „Nagy tisztogatásnak” nevezték. Ennek számos, a Magyar Tanácsköztársaság bukása után Szovjetunióba menekült magyar emigráns is áldozatául esett, pl. Kun Béla, és jó néhány Lenin fiú, akik közül többen, lehet, hogy még itt Kalocsán is ártatlan embereket akasztottak. A sors keze, szovjet elvtársaik kivégző osztaga által érte utol őket.
A még Lenin által létrehozott oroszországi GULAG, azaz javítómunka-táborok száma 1938-ban a sztálini terror csúcsán elérte a 4000-et, ahol már mintegy 2 millió politikai foglyot tartottak embertelen körülmények között. A táborba kerülés veszélye az orosz társadalom minden polgárát fenyegette, életkorra, nemre, rangra, foglalkozásra való tekintet nélkül. Gyakorlatilag polgárháborús viszonyok uralkodtak, ahol az állam törvényesített brutalitása állt szemben a saját állampolgáraival. A Szovjetunióban a „kussolsz vagy megdöglesz!” elv érvényesült.
A II. Világháború kitörését követően a Szovjetunióban létrehoznak egy új kényszermunkatábor rendszert, a GUPVI-t. Míg a GULAG-ra politikai foglyok kerültek általában koholt vádak alapján, de bírói ítélettel, addig a GUPVI-t a hadifoglyok és az internáltak számára hozták létre.
Ahogy a szovjet csapatok haladtak nyugat felé, kiszorítva a Wermacht erőit, a „fölszabadított” területekről válogatás nélkül szedték össze a fiatal, életerős nőket, férfiakat, és mindenféle bírói ítélet nélkül, marhavagonokkal a Szovjetunióba szállították, „egy kis munkára”!
Malenkij robot! Ezt a két orosz szót a kelet-közép európai népek sosem felejtik el! Sokan hallottuk ezt nagyszüleink szájából, nem is sejtve azt a borzalmat, ami mögötte rejtőzik!
Nyugaton világgá kürtölt boldogság, fölszabadultak a náci koncentrációs táborok, Buchenwald, Dachau, Auswich.
Közép-kelet Európában mély hallgatás, ahogyan „fölszabadított országok” állampolgárai százezer-szám kerülnek marhavagonokba, és hetekig tartó zötykölődés után örökre elnyeli Őket az orosz medve birodalma!
A hozzátartozók sem hőzönghettek a fasisztának, hazaárulónak nyilvánított elhurcoltak miatt, mert a „fölszabadító szovjetekkel” megtámogatott, hazai söpredékből megalakult államvédelmi hatóság padlás-lesöprő pufajkásai bosszút álltak.
A sztálini-bolsevik módszerek, miszerint a véleményvezéreket elhurcolták, megkínozták, bebörtönözték, kivégezték, nálunk is remekül működtek! A politikai rendőrség már azokat is bevitte, akikre csak a gyanú árnyéka vetődött, akik ellen pedig egy „jól megalapozott névtelen feljelentés” is érkezett, azokat az éjszaka közepén, bőrkabátos ávósok, nagy fekete autókkal hurcolták el. Sorra alakultak a magyar munkatáborok: Kistarcsa, Kazincbarcika, Hortobágy és a leghírhedtebb, a recski kényszermunkatábor. Akik útjában voltak a rendszernek, azokra kíméletlen megpróbáltatások vártak. A táborok személyzete feladatul kapta:
„Ne csak őrizd, gyűlöld is!”
Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává.
1947-ben, a kommunistákkal szembeni vélemény nyilvánításaiért, ezen a napon tartóztatták le a szovjet hatóságok Budapesten Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt elnökét, és a Szovjetunióba hurcolták.

1. Vélemény nyilvánításaiért,
2. a szovjet hatóságok Budapesten,
3. és a Szovjetunióba hurcolták.

Ez a három kiemelt gondolat Közép-Kelet Európában 1 millió, világviszonylatban pedig 100 millió ember életébe került!
Az exportált szovjet kommunista módszerek milliószámra szedték áldozataikat a világ több pontján: Kínában Mao Ce-tung, Kambodzsában Pol Pot, Etiópiában Mengisztu Hailé Mariam, nálunk pedig Rákosi Mátyás bizonyultak Szálin legjobb tanítványainak.
Valószínűleg ezek a szörnyetegek, Adolf Hitler társaságában, a pokol legsötétebb bugyraiban szenvednek az idők végezetéig!

Tisztelt Emlékezők!

Ennyi szörnyűség fölemlegetése után, szívesen zárnám beszédemet azzal, hogy az emberiség tanult hibáiból, és többet nem fordulhat elő ilyesmi a történelemben.
Sajnos rossz hírem van!
Néhány éve még legtöbben azt gondoltuk, háború sem lesz többé, a ma embere van annyira bölcs, hogy más útját választja konfliktusai rendezésének.
Ehhez képest éppen tegnap, 3 éve dúl a közvetlen szomszédunkban egy, már milliós áldozattal járó kegyetlen testvérháború!
Szíriában néhány hete űztek el egy diktátort, aki után százezres tömegsírok, és kommunista módszerek alapján működtetett kínzókamrák maradtak.
Puskaporos hordón ülünk, miközben választott vezetőink farkasszemet néznek egymással!
Szülőként komolyan aggódom gyermekeink jövője miatt!
Mit tehetünk mi, hétköznapi emberek?
„A múltat végkép eltörölni”, azt bizony nem tudjuk, de ellenállhatunk a féktelen, egymás elleni uszításnak, és igent mondhatunk a barátságra, békére, és szeretetre!

Ez a mi döntésünk!

Mert ne feledjék:

„Az ember olyan teremtmény, amely nemcsak emlékezni tud, hanem felejteni is. Viszont ha felejtünk, akkor kitesszük magunkat az ismétlés veszélyének.”

Bolvári Ferdinánd

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

Mint a „kommunizmus áldozatainak emléknapja” is említik. Megtartását az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozata rendelte el. Az országgyűlési határozati javaslatot Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő terjesztette be. Ennek értelmében minden év február 25-én megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól a középfokú oktatási intézményekben.

Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték, ahol nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.

A politikus letartóztatása és fogvatartása az első lépés volt azon az úton, amelynek során a kommunista párt kiiktatta az ellenszegülőket és így haladt a totális egypárti diktatúra kiépítése felé. Az eset ezzel a demokrácia és a szabadságjogok semmibe vételének jelképévé vált, amely a kommunizmus közel 50 éves uralmát jellemezte. Kovács Béla típuspéldája lett a pártállami rezsim áldozataiként számon tartott embereknek. (Forrás: Wikipédia)

Képgaléria megtekintése (22 db kép)