Bővül a kerékpártároló, 150 tölgyfa vár kiültetésre
Bolvári Dávid polgármester a napirend tárgyalása előtt elmondta: a hozzá és a képviselőkhöz eljutott lakossági jelzések szerint kevés a buszmegállónál megépített kerékpártároló befogadóképessége. A mozgásukban korlátozottak elektromos járművei, a motorok és a mopedek nem férnek be a tárolóba. A helyzet megoldására az a döntés született, hogy a meglévő fedett szín alapterületét két tárolóegységnyi méretben megnövelik. Az új részen a kerékpárokat, a felszabaduló helyen pedig a motorokat, mopedeket és az elektromos kisjárműveket lehet majd a kihelyezett táblák szerint elhelyezni. A tároló előtti részen kisebb, kiegészítő térkövezésre is sor kerül.
A polgármester arról is beszámolt, hogy folytatódik a faültetés az újszülött gyermekek és családjuk tiszteletére, ugyanis ilyen jellegű fatelepítés 2022 óta nem történt. A kisfákat a védőnői szolgálatnál és a községházán lehet igényelni. Azok is kérhetnek fát, illetve feliratozott táblát, akiknek a korábban kiültetett fái kipusztultak. A kérvényen célszerű lesz feltüntetni, hogy az adott fát hová szeretnék elültetni. A fák rendelkezésre állnak, az önkormányzat 150 tölgyfát kapott az erdészettől, amelyért ezúton is köszönetét fejezi ki.
Lesz Dusnokon Önkéntes Tűzoltó Egyesület?
A polgármester szerint a faluban a közelmúltban történt két tűzeset különösen felhívta a figyelmet arra, hogy Dusnokon is szükség lenne egy helyi önkéntes tűzoltó egyesületre. Ugyan az épületek lakóinak és a szomszédoknak a hozzáállása példaszerű volt, de bizonyosan jól jött volna a nagyobb szakértelem. A közösségi médiában indult közös gondolkodás is abba az irányba mutat, hogy más településekhez hasonlóan jó és hasznos lenne, ha Dusnokon is önkéntes tűzoltó egyesület működne. Ennek érdekében, egyelőre tájékozódási szinten a Kalocsai Hivatásos Tűzoltó Parancsnoksággal és a Hajósi Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel veszik fel a kapcsolatot, hogy a kérdésről majd a megszerzett információk birtokában döntsenek.
Pályázat külterületi út fejlesztésére
A napirendre tűzött témák közül elsőként a külterületi út fejlesztéséra benyújtandó pályázatot vitatták meg. Az írásos előterjesztést jegyző polgármester amellett érvelt, hogy az önkormányzat a község déli szélén elhelyezkedő meglévő földút felújítására a Közös Agrárpolitika (KAP) Pályázatok Irányító Hatósághoz nyújtson be pályázatot. Eredményes elbírálás esetén megnyílna a lehetőség arra, hogy a mezőgazdasági munkagépek a községi úthálózat igénybevétele nélkül, Dusnok belterületét megkerülve közlekedjenek. A „Külterületi utak fejlesztése” elnevezésű pályázat lehetőséget nyújtana arra, hogy 500 méteres szakaszon a meglévő betonút szélesítésével aszfaltburkolat, további 1500 méteren úgynevezett stabilizált, zúzottköves pályaszerkezetű mezőgazdasági út kerüljön megépítésre.
Bolvári Dávid felidézte, hogy öt éve a Natkai út elejétől egészen a Vak Bottyán út végéig egy zúzottköves út került kialakításra. Miután ez nem kerüli el teljesen a falut, ezen szeretnének most változtatni. A most tervbe vett második ütemnek a megvalósításával immár teljesen kiépülhetne az elkerülő út. Később, egy újabb pályázati forrás elérésével lehetne szó majd arról, hogy az egész út aszfaltburkolatot kapjon. Dr. Palotai Péter alpolgármester Bolvári Dávid felkérésére elmondta: a pályázat iránt országosan nagy az érdeklődés, akár 200-300 település is a dusnokihoz hasonló pályázatot nyújthat be. Meglátása szerint a pályázat a jó előkészítettsége és az alapos kidolgozása miatt is az esélyesek között szerepelhet. A képviselő-testület tagjai a 150 milliós útfejlesztési pályázat benyújtását 7 millió forint önerő biztosítása mellett, egyhangúan fogadták el.
Elkészült a rendezvénynaptár, impozáns, jó hangulatú Rác Pünkösdre készülnek
A folytatásban Kiss- Bényi Emese közművelődési szakember, a művelődési ház vezetője elmondta: a művelődési ház működését szabályozó helyi rendeletet utoljára 2020-ban módosították, ezért azt az időközben hatályba lépett jogszabályokhoz kell igazítani. Ez a jegyző asszony közreműködésével megtörtént, a képviselőknek most a módosított rendeletet kell jóváhagyniuk. Ennek megfelelően a művelődési ház új, hivatalos neve dusnoki József Attila Közösségi Színtér lesz, de szóban továbbra is mindenki nyugodtan használja a régi elnevezést. Változás az is, hogy a rendeletben a korábbi öt helyett kettő alapszolgáltatást jelöltek ki. A képviselők jóváhagyására vár még a 2025. évi szolgáltatási terv, más néven a rendezvénynaptár elfogadása.
-Büszkék lehetünk a kulturális és közösségi életünkre Dusnokon, amit az is fémjelez, hogy a művelődési ház órarendje szerint hat felnőtt és kettő gyermek sportfoglalkozás folyik heti rendszerességgel. Hat művelődő csoport használja a ház helyiségeit; ebből négy tánccsoport - kettő horvát, illetve kettő magyar, de a házban további kettő modern tánccsoport is működik. Ezen felül kettő mentális fejlesztő csoport tartja itt a foglalkozásait. Heti szinten 10 fölött van azoknak a foglalkozásoknak a száma, amelyekben a művelődést és a sportot tekintik szakterületüknek- mondta Kiss-Bényi Emese, hozzátéve:
Arra kérem az egyesületek és az egyes csoportok vezetőit, vegyék figyelembe a rendezvénynaptárban feltüntetett időpontokat. Ezekre más programokat ne szervezzenek, ne fordulhasson elő, hogy egymás programjainak a látogatottságát rászervezéssel csökkentik.
Mint elhangzott, a következő rendezvény márciusban 24-én a véradás, március 25-én egy zenei program lesz. Ezt követően több esemény időpontja elhangzott, de ami a tömegeket vonzó jellege miatt kiemelésre érdemes, az a május 1-jei majális, melynek a sportpálya ad helyet.
Június 8-án, a Barai Szabadidőparkban kerül megrendezésre a Rác Pünkösd.
Az Iván napi fáklyás csónakázást tamburazenével és énekszóval június 24-én tartják meg.
A nyári programszünet után augusztus 20-a méltó megünneplése következik.
A szüreti bált október 4-én, a hagyományos Dusnoki Tamburafesztivál november 29-én tartják. Az éves program a december 12-i ünnepi falugyűléssel és a december 20-i karácsonyi hangolódóval ér véget.
Dr. Palotai Péter alpolgármester hozzászólásában rámutatott, hogy Bolvári Dávid polgármester informálisan 6 településsel már eddig is nagyon jó együttműködést alakított ki. A város rendezvénynaptárját Dr. Bagó Zoltán, Kalocsa polgármestere is megküldte. Nagy szükség van arra, hogy a közelebbi települések egymás programnaptárját ismerjék, egymás programjait népszerűsítsék, illetve ezek a dokumentumok a közeli hotelekhez is eljussanak, hogy azok a vendégeik körében népszerűsítsék. Az alpolgármester egy az év aktuális rendezvényeit bemutató közös kiadvány készítését és a fáklyás csónakázás kibővítését is felvetette. Bényi Emese a művelődési ház önálló honlapjára tett javaslatot. Végül több hozzászólás után a képviselők a rendezvénynaptár jóváhagyásáról döntöttek.
Beiratkozás a Dusnoki Óvodába és Bölcsődébe
Prohászkáné Tamaskó Szilvia intézményvezető elmondta: az utóbbi években a gyermeklétszám egészen jól alakult, ezért van lehetőség arra, hogy az óvodai és a bölcsődei csoportok között egyensúlyt teremtsenek. A gyermekek az óvodába már a 2,5 évüket betöltve felvehetők lesznek, de ennek eldöntése az intézményvezető döntési jogkörébe tartozik. Viszont a harmadik életévüket augusztus 31-ig betöltő gyermekeket az óvodába köztelező felvenni. Az egyensúly tartása érdekében a 2,5 éves gyermekeket nem szokták az óvodába felvenni, nekik bölcsődei férőhelyeket ajánlanak fel. Emiatt van, hogy viszonylag „tiszta” óvodai csoportokat tudnak kialakítani. Jelenleg 22 óvodáskorú és körülbelül 23-24 bölcsődés korú gyermek beíratására számítanak.
Az óvodai beiratkozás 2025. április 22-25-ig tart. Az senkit nem tévesszen meg, hogy ez az időpont az iskolában húsvéti szünet, ugyanis az óvodában ez idő alatt is dolgoznak. Érdemes azonban telefonon előre időpontot egyeztetni, mert az idei évben az egyes gyermekeket elektronikus felületen kell beíratni és nyilvántartásba venni. A kötelező beíratás azokat érinti, akiknek a gyermeke augusztus 31-ig a harmadik életévét betölti, mert az óvodai nevelés innen kötelező. A szülő a gyermek anyakönyvi kivonatét, lakcímkártyáját, TAJ-kártyáját, esetleges tartós betegségről szóló igazolást hozza magával. A felvételről szóló döntést 2025. május 31-ig fogják meghozni. Az előzetes számok szerint túljelentkezés nem lesz. A bölcsődei beíratás egész évben folyamatos. Néhány bölcsődei férőhely jelenleg is van - mondta tájékoztatójában Prohászkáné Tamaskó Szilvia intézményvezetője.
Gorbay-Nagy Tihamér alpolgármester, az általános iskola igazgatója hozzászólásában elmondta: az általános iskolai beíratás időpontja 2025. április 10-11-ig lesz. Az ehhez szükséges dokumentumok az iskola elektronikus felületén érhetők el.
Beszámoló a Gondozási Központ munkájáról
Kiss Zsoltné intézményvezető 8 oldalas dokumentumban számolt be a Gondozási Központ szerteágazó, az időskorúakat és a gyermeket nevelő családokat egyaránt érintő tevékenységéről. A képviselők a 2024. évet értékelő beszámolót a Gondozási Központ vezetője és dolgozói munkájának méltatása és elismerése mellett egyhangúan elfogadták.