...

Hatvanhat urnafülkés urnaligettel bővült a kalocsai köztemető – Az első ütemet továbbiak követik

  • Zsiga Ferenc
  • 2025. 04. 08., 14:00
  • Híreink / Közélet
Április 8-án délelőtt bensőséges esemény színhelye volt a kalocsai köztemető. Egyházi közreműködéssel átadták azt az új 66 fülkés urnafalat, amely az újonnan kialakított parkosított, virágelhelyező - és gyertyagyújtó oszlopokkal, pihenőhelyekkel kiegészített ligetben helyezkedik el. Az urnaliget első üteme mintegy nettó 30 millió forint önkormányzati forrásból, a temetőt üzemeltető Vagyonhasznosítási Kft. beruházásában valósult meg. Harminckét urnafülkét már a januárban megkezdett kivitelezés ideje alatt értékesítettek. A temetkezési szokások megváltozása miatt bővülő igényekre figyelemmel, a most átadott urnafal tükörképeként, egy hasonló méretű urnafalat építenek majd a közeljövőben.

Az esemény résztvevőit, köztük Fülöp Ernő esperest, kanonokot, Kalocsa belváros plébánosát, dr. Vincze András alpolgármestert, dr. Bálint Józsefet, a Vagyonhasznosítási Kft. igazgatóját és munkatársait dr. Bagó Zoltán polgármester köszöntötte.

-Szomorú aktualitásból vagyunk itt, hiszen évek óta komoly lakossági igény merült fel, hogy a hamvasztásos temetéseknél nincs elegendő urnahely a kalocsai köztemetőben. Amikor a város vezetését októberben átvettük, igazán akkor szembesültünk azzal, hogy ez a probléma mennyire akkut, tudniillik a 2021-ben átadott urnafülkék teljesen megteltek. Pályázati lehetőség híján azt a döntést hoztuk, hogy a beruházás költségét kigazdálkodjuk. Tehát az itt látható moduláris, szinte korlát nélkül tovább bővíthető urnaliget az azt befogadó urnafalakkal együtt  az önkormányzat saját beruházása– mondta dr. Bagó Zoltán, hozzátéve:

-Több vállalkozást megkerestünk, de végül a szlovák mintát követve alakítottuk ki az urnaligetet. A fejlesztés itt nem áll meg, a folytatásban az urnaliget közvilágítással és kamerarendszerrel lesz kiegészítve. Ez utóbbiak azonban reményeink szerint már a parkosítással együtt pályázati forrásokból valósulnak meg. Hangsúlyozom, hogy ez egy önerős beruházás, ez csak az első ütem, az urnaliget a moduláris rendszerből adódóan a felmerülő igényeknek megfelelően lesz bővítve. Büszke vagyok a Vagyonhasznosítási Kft. munkatársaira, akik nagyon gyorsan, költséghatékonyan és jó minőségben dolgoztak, a kivitelezőkkel együtt. Ezúton is köszönet érte, hiszen a beruházás a mai elvárásoknak megfelelően, az elhunyt szeretteinkre való emlékezésnek méltó helyszínt biztosítva valósult meg- mondta a polgármester.

A beszéd elhangzását követően Fülöp Ernő atya megáldotta az urnafalat és az urnaligetet.

Dr. Bálint József ügyvezető igazgató a beruházásról szólva kifejtette:

A cél az volt, hogy ne egy újabb vasbetonból készült urnafal készüljön, hanem márvány, műmárvány, illetve alumínium ötvözet felhasználásával egy kulturált, időtálló, a 21. századi igények szerinti urnás temetkezési - , illetve kegyeleti helyet alakítsunk ki a köztemetőben. A városi önkormányzat a nettó 30 millió forintba kerülő beruházás költségét a tulajdonában lévő Vagyonhasznosítási Kft-nek megelőlegezte. Cégünk a hitelt az önkormányzatnak az urnahelyek értékesítéséből származó bevételekből, természetesen nem nyereségre törekedve fizeti vissza.

Az igazgató rámutatott:

-Miután a korábban kialakított urnafülkék megteltek, több család átmenetileg otthonában őrizte a szerettei hamvait befogadó urnát, hogy az majd a mostani átadást követően kerüljön méltó helyre. Erre már a mai átadást követő naptól, azaz április 9-től, szerdától megnyílik a lehetőség. A kivitelezést fővállalkozóként egy bátyai szakember végezte, az elvégzett munka minőségével meg vagyunk elégedve. A kalocsai urnaliget létesítésének ötlete a szlovákiai Érsekújvárról származik, az ottani sírkertben tett szakmai látogatás alkalmával született a döntés, hogy a városi létesítmény is egy fás-ligetes környezetben, hasonló anyagok felhasználásával valósuljon meg.-

Dr. Bálint József fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az új urnaligetet a temető hátsó bejárata, az izraelita temető felől célszerű megközelíteni.

Képgaléria megtekintése (15 db kép)

hirdetés
hirdetés