-A Szövetségben a vállalkozókkal program keretében idén is indítottunk egy rendezvénysorozatot, melynek az első eseménye a mai. A 8 órás, a munkahelyi elsősegélynyújtás témakörét felölelő, tanúsítvány kiadásával záruló képzés célja: segítsünk abban, hogy a vállalkozások üzemmérettől függetlenül megfeleljenek a jogszabályi elvárásoknak. A munkahelyeken legyenek olyan személyek, akik a lehető legmagasabb szintű elsősegélynyújtó tudással rendelkeznek, azonnal, szakszerűen tudna segítséget nyújtani legalább addig, amíg a mentők megérkeznek – mondta Mészáros Mónika, a Kamara kalocsai képviseletének vezetője a képzésben résztvevő vállalkozások képviselőinek köszöntésekor, majd bemutatta Reményi Lászlót.
A kalocsai gyökerekkel rendelkező bajai mentőtiszt jól felépített, élvezetes stílusban, közérthetően előadott prezentációjában először az emberi test felépítését, működését mutatta be részletesen. Ezt követően áttért azokra az előre nem várható eseményekre, amelyek következményeinek felismerése nélkülözhetetlen a szakszerű segítségnyújtáshoz. Szó volt a különböző törésekről, esetleges agyi történésekről, a sztrók jeleiről és azokról a jól bevált eljárásokról, amelyek szakszerű alkalmazása esetén a segítséget nyújtó emberi életet menthet, vagy további állapotromlást előzhet meg.
Az előadó nagy hangsúlyt fektetett azoknak a tüneteknek, folyamatoknak a bemutatására, amelyek életveszélyre utalnak. Felhívta a figyelmet, hogy a mentőszolgálat értesítése után nem célszerű megszakítani a hívást, hiszen a segítséget nyújtó az irányító központtól számos hasznos, követendő tanácsot kaphat, azaz a veszélyhelyzetben nem hagyják magára.
Reményi László arra is rámutatott, hogy a cégek a baleseteket hogyan tudják elsősorban munkahelyi védőeszközökkel, védő-óvó rendszabályok alkalmazásával megelőzni.
A képzés résztvevői azokról az adminisztrációs teendőkről is áttekintést kaptak, amelyeket 2020 óta központi rendszerben kell rögzíteni, illetve azt is megtudták, melyek azok a munkaügyi felügyelet által elfogadott dokumentumok, amelyek elektronikus úton is rendelkezésre állnak.
A képzés második fele is izgalmas volt, ugyanis a leendő elsősegélynyújtók gyakorlati ismereteket szereztek arról, hogyan kell az egészséget veszélyeztető heveny állapotba került személynek segítséget, támogatást nyújtani. Megismerkedtek azokkal az elsősegély felszerelésekkel, amelyekkel a munkahelyeknek jogszabály szerint rendelkezniük kell. A képzés végén a vállalkozások képviselői átvették azokat a tanúsítványokat, amelyek birtokában mint felkészített elsősegélynyújtók végezhetik a munkahelyi elsősegélynyújtást.