A téma tárgyalása során a korábbiakhoz képest gyakorlatilag semmilyen új indok vagy érv nem hangzott el. A bizottságok támogató döntést hoztak, Simon Zoltán képviselő pedig megismételte, hogy ez a támogatás szerinte nem a pénzről szól, hanem egy a nyugdíjasok megbecsülését reprezentáló gesztus. Ezért ha a képviselők az előterjesztést megszavazzák, az érdemtelen hozzáállásnak tekinthető a nyugdíjasokkal szemben.
Az ezzel ütköző ellenérvek sorában ismét elhangzott: a képviselői eskü valamennyi képviselőt a törvények betartására és betartatására kötelezi, ráadásul az emberek igazságérzetét is bánthatja, hogy azok is kapnak támogatást, akik erre nincsenek rászorulva.
Bolvári Ferdinánd képviselő azzal vette védelmébe az előterjesztést, hogy elmondta: nyugdíjas korú személyes ismerősei köréből hangzott el, hogy ezt a pénzt inkább adják azoknak, akik erre igazán rá vannak szorulva, egyetért a generálisan nyújtott támogatás eltörlésével.
A szavazás eredményeként a rendelet hatályba lépett, így az évente egy alkalommal, karácsony előtt esedékes támogatást az kérelmezheti majd a legeredményesebben, aki a vízválasztónak számító öregségi átlagnyugdíj 25 százalékát el nem érő nyugellátásban részesül. Erre idén húsvét előtt nem, legkorábban karácsony előtt lesz lehetőség.
AZ EGYÉNIESÍTETT TÁMOGATÁS MÉRTÉKE A NYUGDÍJ ÖSSZEGÉNEK FIGYELEMBE VÉTELÉVEL 5-20 EZER FORINTIG TERJEDHET. AZ ÖREGSÉGI ÁTLAGNYUGDÍJ 25 SZÁZALÉKÁT EL NEM ÉRŐK AUTOMATIKUSAN A LEGMAGASABB, AZAZ 20 EZER FORINT TÁMOGATÁSRA JOGOSULTAK.
A támogatást egyedi kérelemre adják, a kérelmet a polgármesteri hivatalban kell előterjeszteni.
A korábbi ülésen dr. Bagó Zoltán polgármester arra kérte a választókörzeti mandátumot szerzett képviselőket, hogy a saját területükön mérjék fel az igényeket és nyújtsanak segítséget a leginkább rászorulnak ahhoz, hogy kérelmük eljusson a hivatalba. Mint elhangzott, ez a költséghely felülről nyitott, amennyiben a jogos igények meghaladják a rendelkezésre álló keretösszeget, annak feltöltését pénzügyi átcsoportosításokkal biztosítja az önkormányzat.