A településvezető arról is beszámolt, hogy a község a forrást 2022-ben egy meglévő, periférikus fekvésű épület felújításával létesülő mini bölcsődére nyerte. A szerencse is kellett ahhoz, hogy időközben a Maradványhasznosító Zrt-től sikerült megvásárolni a most épülő bölcsőde helyén álló, közvetlenül az óvoda és a gyermekétkeztetés épülete mellett elhelyezkedő, leromlott állagú, immár lebontott épületet.
A helyszínmódosítással az irányító hatóság egyetértett, így egy olyan, településképi szempontból is figyelemre méltó faluközpont jöhet létre, amely az egymástól szinte csak méterekre elhelyezkedő, kitűnő állapotban lévő faluházból, a református templom melletti egyházi közösségi házból, az óvodából és az új, homlokzati kialakításával a meglévő épületekhez igazodó mini bölcsődéből áll majd.
Az újonnan létesülő gyermekintézmény megnyitásával Dunaszentbenedeknek egy az átmenő forgalom miatt is mindenki által látható, szemrevalóbb faluközpontja lesz.
A polgármester szerint mindemellett a praktikum is dominál, hiszen buszmegálló van a közelben, a mini bölcsődében nevelkedő gyermekek az óvodáskor elérésével csak átsétálnak majd az óvodába. Szerencsés, hogy gyermekétkeztetés épülete a bölcsőde mögött helyezkedik el. Az is fontos, hogy a mini bölcsőde megnyitásával három új önkormányzati munkahely létesül a községben.
-A 2024. évben 8 újszülöttnek örülhettünk Dunaszentbenedeken. Ugyan a szomszédos Uszódon, Dunapatajon már működik mini bölcsőde, de az új Duna-hídnak köszönhetően mind többen, letelepedési szándékkal érdeklődnek a mondhatni az egyik legszebb Duna-parttal rendelkező, természet közeli falunk iránt. Így aztán nem aggódom, hogy kihasználatlanul áll majd a kapuját várhatóan idén szeptemberben nyitó, hétférőhelyes mini bölcsőde – zárta a beszélgetést Vargyas László, Dunaszentbenedek polgármestere.