Költségvetés tárgyalása
Az Államháztartási törvény szerint február 15-ig benyújtandó, 28 oldalas dokumentumot számos, az intézményvezetőkkel előzetesen lefolytatott költségvetési tárgyalás előzte meg. Az egyes szakbizottságokkal a tárgyalások a jövő héten kezdődnek.
Mielőtt a végleges rendelet megszületik, a képviselőknek az úgynevezett költségvetési kitekintő határozatot kell elfogadniuk, amely a keletkező fizetési kötelezettségeket, azaz a kiadásokat és a bevételeket összegzi, összességében.
Talán beszédes, a költségvetés feszességére utaló adat, hogy a tervezet szerint a képviselő-testület az önkormányzat és intézményei együttes, konszolidált költségvetési főösszegét 5 milliárd 723 forintban, az általános céltartalékot mintegy 3,2 millió forint összegben állapítaná meg.
Lakásbérleti díjak emelése
Ugyan beszámolónkban a lakások és helyiségek bérleti díjáról szóló rendelet elfogadása a második helyre került, de a napirend tárgyalása majd ezzel indul, hogy a költségvetésben már az emelkedő díjakkal tudjanak számolni. Az emelkedés mértéke mintegy 10-15 százalék lehet, de még így is a piaci bérleti díjak közel kétharmada, vagy fele.
Ingyenes helyiséghasználat a védőnőknek
A képviselők minden bizonnyal megszavazzák a Védőnői Szolgálat részére felújított helyiségek ingyenes használatba adását, hiszen az állami feladat ellátásának ilyen formában történő önkormányzati támogatásáról már korábban határozat született.
Beszámol a múzeum vezetője
Az ülésen terítékre kerül még a Viski Károly Múzeum igazgatójának, Romsics Imrének a jelentése a múzeum 2024. évi munkájáról.
Lemondás miatt új bizottsági tagot választanak
Végezetül lemondás miatt új bizottsági tagot választanak az önkormányzati választáson a FIDESZ-KDNP színeiben képviselő-jelöltként indult, az Önkormányzati és Ügyrendi Bizottságban tagságot szerzett Bagó István helyére.
A képviselő-testületi ülést az érdeklődők a Kalocsa TV Facebook oldalán élő adásban figyelemmel kísérhetik.