Kohány Gábor, a KFC elnöke elmondta:
Polgármester úrral és az önkormányzattal való együttműködés szép példája, hogy a KSE centerpályája megújult, kiváló minőségű gyepszőnyegét immár profi minőségű munkagép segítségével tudjuk majd kezelni hétről-hétre, meccsről meccsre. Dr. Bagó Zoltán úrral mondhatni napi kapcsolatban voltunk és egyeztettünk; ennek köszönhetően a városnak sikerült megszereznie az itt látható, hiányt pótló profi munkagépet. A Vagyonkezelési és Könyvvezető Kft. a sportra elkülönített keretből az MB III-ban játszó Szombathelyi Haladástól vásárolta meg azt az immár nálunk, kizárólag a KFC használatában lévő fűnyírógépet, amivel korábban a szombathelyi stadion gyepszőnyegét ápolták, kezelték. Egy eddig 500 üzemórát futott munkagépről beszélünk, tehát mondhatni, hogy szinte teljesen új.
A pályát június 21-én, a Magyar Kupa győztes Paksi FC-vel játszott gála meccsel avatják fel
Ugyan a pálya szélén még ki vannak helyezve a Fűre lépni tilos! táblák, de ezek csak addig maradnak, míg a szinte percekkel ezelőtti egyeztetés szerint a megújult pályát június 21-én a Magyar Kupa győztes Paksi FC-vel játszott gála meccsel az erőfeszítésekhez méltó módon avatjuk fel. Ennek a mérkőzésnek az abszolút esélyese természetesen a Paksi FC, de most nem a számszerű eredmény a lényeg! Sokkal inkább, hogy egy NB I-es nagyon jó, kupagyőztes csapat megtisztel bennünket azzal, hogy a pályaavatóra elfogadta a meghívásunkat. A célunk nem kevesebb: minél több kalocsai és környékbeli, labdarúgást szerető embert egy színtiszta magyar csapat vendégszereplésével vonzzuk magunkhoz, egyúttal büszkén bemutassuk nekik a megújult létesítményünket. A paksi együttes eddig is nagyon szép eredményeket ért el, amire most azzal tették fel a koronát, hogy a Magyar Kupát megnyerték. Azt gondolom, a június 21-i rangadó egy igazi futball ünnep lesz Kalocsán – mondta a KFC elnöke, hozzátéve:
Jó érzéssel tölt el, hogy közösen az önkormányzattal megmutattuk, példát adtunk arról, hogy így is lehet együttműködni - egymást tisztelve, támogatva, segítve, zökkenőmentesen és eredményesen. Mindenkinek köszönöm, aki a projekt eredményes lebonyolítását bármilyen módon segítette, közreműködött a modern fűnyírógép beszerzésében.
Dr. Bagó Zoltán polgármester a fűnyírógép munka közbeni szemléje közben portálunknak kifejtette:
A KFC még tavaly előtt Kalocsáról elszármazottak, Igaz András, illetve az ő baráti köre segítségével egy nagyon komoly, TAO forrásból megvalósuló beruházáshoz jutott. Ennek a fejlesztésnek az utolsó üteménél vagyunk most, és mint látjuk, egyebek mellett gyönyörűen megújult a centerpálya gyepszőnyege. Kohány Gábor elnök úrnak nagy köszönet jár, hogy ezt a projektet becsülettel végig menedzselte, mert ha ő nem lett volna, ilyen pontosan és határidőre - köszönhetően az alvállalkozóknak is - ilyen minőségben ez a beruházás nem valósulhatott volna meg. Ez a projekt valójában a centerpálya teljes felújításáról szólt, de azért egy sportpályának egyéb igényeket is ki kell tudnia szolgálni – fogalmazott a városvezető.
Dr. Bagó Zoltán elmondta azt is:
Amikor én októberben polgármester lettem és felállt az új képviselő-testület, villámgyorsan meghoztuk azokat a szakmai döntéseket, amelyek ezt a beruházást segítik, illetve ezzel járnak kéz a kézben. Nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült egy nagyon jó együttműködést kialakítani Kohány Gábor elnök úrral és az általa vezetett sportegyesülettel.
Saját forrásból fejlesztettek
Erre építve az önkormányzat saját erőből, mindenféle politikai segítség vagy szponzoráció nélkül is meg tudta oldani, hogy az úgynevezett „B közép” lelátónak a támfala saját költségvetési forrásból elkészült. Emellett, a Vagyon Kft. jóvoltából, a lelátók padozatát is lecseréltük.
NB-I-es színvonalú fűnyírógép
Ebben a mondhatni sikersorozatban újabb fejezetet az nyitott, amikor a saját személyes kapcsolataim vonalán arról értesültem, hogy a Szombathelyi Haladásnak a felszámolásában „beragad” egy 15,5 millió forint + áfa főösszegű, azt kell hogy mondjam, NB I-es színvonalú fűnyírógép. Erre rögtön rástartolt az önkormányzat, így örömmel jelenthetem, hogy ötöd áron sikerült az itt, immár munka közben látható fűnyírót megszereznünk. A történetben idáig érve meg kell említenem Király Róbertet, a KFC előző elnökét is, aki szintén belefogott egy gépbeszerzésbe. Ennek köszönhetően van most egy nagyon jó John Deere fűnyíró traktorunk, ennek a géptípusnak a Mercedese. A gyeptelepítő kertészmérnök elmondása szerint a professzionális futballgyephez kettő, ugyancsak professzionális fűnyírógépre van szükség. Ez most teljesült: az egyik a már korábban meglévő John Deere fűnyírótraktor, a másik pedig a most beszerzett, úgynevezett hengerkéses TORO 3000 típusú gép. Nagy öröm, hogy ez a kettő egy ilyen mérető klubnál, mint a mi KFC-k, immár rendelkezésre áll.
Háromszor 5,4 millió forint támogatás a KFC - nek
A másik jó hír szinte csak pár órás, ugyanis a ma délelőtti képviselő – testületi ülésen meghozott döntéssel véglegessé vált: egy kicsit átalakítottuk a sportkeretet, megemeltük az összegeket. Ennek jóvoltából Kalocsa Város Önkormányzata ebben a szezonban összesen 5,4 millió forinttal tudja támogatni a KFC csapatát. Ez azért nagyon fontos, mert elnök úrral, illetve a főszponzorral, András Attila úrrall, az ANDA tulajdonos vezérigazgatójával szoros egyeztetésben az elmúlt hónapokban megállapodtunk arról, hogy az ANDA, mint névadó szponzor szintén 5,4 millió forint készpénzzel járul hozzá a KFC működéséhez. Ehhez jön még, hogy a kalocsai vállalkozások azt jelezték: összefogással a harmadik 5,4 millió forintot is összeadják. Azt gondolom, hogy több mint 16 millió forint forrás birtokában, ami majdnem duplája az előző évek finanszírozásának, a KFC-től most már elvárható lesz - ha már a pályájuk megújult és ennyi pénzt kapnak - hogy ezzel a jelentős támogatással arányos eredmények szülessenek! Hajrá KFC!- zárta mondanivalóját dr. Bagó Zoltán polgármester.