A közel 70 vendéget Mátyus Zoltán, a Kunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója és Szigeti Attila, a társaság műszaki igazgatója a díszterem bejáratában fogadta, majd 10 órakor Dr. Bagó Zoltán polgármester nyitóbeszédével, Font Sándor országgyűlési képviselő és Benke Ákos, a Nemzeti Víziközmű Zrt. vezérigazgató-helyettesének köszöntőjével kezdetét vette a konferencia.
A moderátor szerepét betöltő Szigeti Attila programismertetője után az első prezentációt Nagy Tamás, az AUDUVIZIG főmunkatársa „A Duna-Tisza közötti homokhátság ADUVIZIG működési területére eső részének talajvízkészletét és sekélymélységű rétegvízkészletétérintő mennyiségi problémák értékelése”címmel tartotta. A képekben, grafikonokban és számadatokban bővelkedő előadásból kiviláglott, hogy a címben szereplő „problémák” szó igazábólenyhe kifejezés a valóságban tapasztalható, a klímaváltozásból eredő, több évtizedre visszanyúlóan egyre romló helyzet leírásakor.
A folytatásban Mester Noémi, a Kiskunvíz Kft. hidrogeológusa „Dekantvíz (ülepítés utáni víz) hasznosítása a Kiskunvíz Kft. működési területén” címmel tartott többnyire nem a laikusoknak, főként a szakmabelieknek szóló, általuk viszont érdekfeszítőnek ítélt előadást.
Eszes Zsolt, a Walter4All Zrt. igazgatósági tagja és Szigeti Attila, a Kiskunvíz Kft. műszaki igazgatja „Akasztói vízbázis bentazon szennyezés műszaki elhárítása”című prezentációja azt az időszakot idézte fel és elemezte, amikor az Akasztó község vízellátását biztosító kutak szennyeződtek,és mint emlékezetes, ebben az ügyben a Kiskunvíz Kft. hivatalból bejelentést tett a Katasztrófavédelemi Igazgatósághoz és a Népegészségügyi Főosztályhoz. Ahogy végszóként elhangzott: 2024 februárja ótaaz akasztói víztisztító rendszer bővítésével tökéletes minőségű ivóvíz kerül a hálózatba.
A konferencia szakmai részét DerekasLászlónak, a Bajavíz Kft. ügyvezető igazgatójának „2024 a változások éve a víziközmű szektorban” című előadása, majd a Kék Duna Vendéglőben rendezett közös ebéd és kötetlen beszélgetés zárta.
Kurdi Viktor, a Bácsvíz Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar VíziközműSzövetség elnöke a konferencia végén a portálunknak adott interjúban elmondta:
Nagyon örülök, hogy idén is meghívást kaptam erre a nagyon színvonalas rendezvényre. Nekünk, vízműveseknek és a vízzel foglalkozóknak szakmánk legjelentősebb ünnepe március 22-e, a Víz Világnapja. Nagyon jó érzés látni, hogy itt Kalocsán is több mint 20 éve éltetik ezt a hagyományt és nívós előadásokkal, kompetens szakemberekkel készülnek arra, hogy ráirányítsák a figyelmet erre a pótolhatatlan természeti kincsre.
A körültekintő szervezésnek köszönhetően ezúttal is aktuális témák kerültek előtérbe, és erről a hallgatóság körében is aktív diskurzus folyt. Mérnökeink olyan információkat osztottak meg, amelyek a szakma számára relevánsak és fontosak. Például olyan előadást hallhattunk, amely a homokhátság talajvízszint változásával kapcsolatos kérdéseket boncolgatja. Azokat az adatokat mutatták be, amelyek azt bizonyítják, hogy egyre inkább fontos lesz nem csak a vízzel foglalkozó munkatársaknak, hanem a társadalom egészének az olyanfajta alkalmazkodásának a kialakítása, amely segíti a vízkészletek megóvását, segíti a talajvízszint csökkenésének a megállítását– mondta Kurdi Viktor, hozzátéve:
Vannak olyan dolgok ezen a szakterületen, amelyek hatalmas pénzügyi forrásokat igényelnek, de vannak olyan egészen apró dolgok is, amelyeket bárki megtehet, legyen magánszemély, vagy vállalat. Konkrétan: a lehullott csapadék ott van a legjobb helyen, ahol leesik. A csapadékvíztől nem megszabadulni kell, hanem hagyni hogy beszivárogjon, hogy ezzel a talaj életet növelni, erősíteni tudja.Míg 30-40 évvel ezelőtt az volt a feladat, hogy minél előbb megszabaduljunk ezektől a vizektől, minél gyorsabban levezessük azokat, addig ma már nem ez a követendő eljárás. Ehhez hozzá kell tenni, hogy míg 30-40 éve télen, addig ma már nyáron esik le a legtöbb csapadék. Így a víz sokkal nagyobb része elpárolog, ami meg nem, az a burkolt felületek és csatornák miatt gyorsan lefolyik. Ezek azok a dolgok, amelyek alkalmazkodásra késztetnek bennünket, és amelyek ellen úgy tudunk védekezni: olyan eljárásokat alkalmazunk, amelyek a vizet a tájban tartják, élhetővé teszik a kis vízkörök beindulását. Nagy kihívás ez, de azt gondolom, ehhez a kihíváshoz kellő motiváltsággal, kellő szakmai felkészültséggel áll hozzá nem csak a térség, de az egész ország vízügyes társadalma.