A demonstráció előzményéről szólva Bolvári Ferdinánd elmondta:
„ Polgármester úr a legutóbbi testületi ülésen fölhatalmazásunkat kérte, hogy tárgyalásokat folytasson orvosokkal, akik esetleg Kalocsára jönnének dolgozni. Ezt ellenszavazat nélkül megkapta. A héten bejelentette a közösségi médiában, hogy bár Ön mindent elkövetett, ez eredményre nem vezetett. Az önkormányzati ciklus elején, amikor már látszott, hogy ismét viharfelhők gyülekeznek a kórházunk fölött, Ön arra kért bennünket képviselőket, hogy maradjunk veszteg, bízzuk Önre a cselekvést. Most, hogy kiderült, nem vezettek eredményre az erőfeszítései, mi, a Békés Kalocsáért Egyesület tagjai elérkezettnek látjuk az időt, hogy már harmadjára is a cselekvés mezejére lépjünk.” – mondta Bolvári Ferdinánd, hozzátéve:
Nagy tisztelettel hívunk, várunk minden kalocsai és Kalocsa környéki embert, akik kilépve a virtuális tér által nyújtott kényelemből, nemcsak szavak, hanem a tettek szintjén is kiállnak azért, hogy a kalocsai kórház továbbra is az itt, és a vonzáskörzetében élők egészségét, biztonságát szolgálja. Várunk magánszemélyeket, civil szervezeteket, politikai pártokat, sőt politikusokat is a rendezvényre! – hangsúlyozta a képviselő, majd a polgármesterhez fordulva mondta:
Egyesületünk Dr. Bagó Zoltán polgármestert felkéri, hogy szólaljon föl a rendezvényen, ezzel is demonstrálva, hogy a város vezetése egységes a Kalocsai Szent Kereszt Kórház kérdésében!
Dr. Bagó Zoltán a szónoki felkérésre válaszában kifejtette:
Erre akkor tudok válaszolni, ha hétfőn (2025. február 17-én) délelőtt 11 órakor Dr. Óváry Csaba új főigazgató úrral már találkoztam. Azt egyelőre nem tudom, hogy a tárgyalás sikeres lesz, vagy sikertelen. Azt követően, mint minden meghívásra, erre is válaszolni fogok.
Turi Tibor képviselő azon kérdésére, hogy a polgármester esetlegesen milyen, az intézmény közleményében foglalt „szakmai indokokra” hivatkozik, Dr. Bagó Zoltán azt a választ adta:
A főigazgató úrral történt találkozást követően annak eredményéről mindenkinek, aki ezt igényli, részletes tájékoztatást adok.
Dr. Magóné Tóth Gyöngyi felszólalásában úgy fogalmazott:
Bolvári Ferdinánd a kórház ügyében tett bejelentésével megelőzött, de most visszamegyek az időben, éppen 220 évet, hogy lássuk, a kórház története hogyan is alakult.
A képviselő felidézte, hogy Kollonich László érsek 1804-ben alapítványt hozott létre kórház létesítésére. Dr. Magóné az intézmény történetét nagy lépésekben felvázolva jutott el oda, hogy Kalocsán két hónapja nem születnek gyermekek, születési anyakönyvekbe, születési helyként már nem tüntetik fel Kalocsát.
Mint mondta, a polgármester mindent megtett, hogy legyen gyermekorvos, hogy legyen gyermekosztály, mert ez a szülészet feltétele is. Január 24-én érkezett a hír, hogy sikerült gyermekorvost találni, aki orvos feleségével együtt ide is költözne.
„Azon a napon nagyon örültünk és velünk örült Kalocsa lakossága. Komoly pénzt szavazott meg a képviselő-testület az orvos bérére és lakhatására, mert tudtuk, hogy ez nagyon fontos. Aztán néhány napja jött a lesújtó hír, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház meghosszabbította a bezárást 2025. június 30-ig. Erre mondja most már Kalocsa lakossága, hogy elég volt!... Azt gondolom, ezt már nem szabad lehajtott fejel tűrni….Szavazóink azért küldtek ide minket pártállástól függetlenül, hogy harcoljunk értük. Ez nem pártpolitika, ez Kalocsa érdeke! Ezért kérem valamennyi képviselőtársamat, hogy minden pártérdek és pártparancs nélkül emelje fel szavát a leépítések ellen! Én egy másik dátumot tűztem ki, de nem rivalizálok senkivel, együtt kell fellépnünk” - mondta a képviselő.
Végezetül dr. Magóné Tóth Gyöngyi a Veled, Velünk, Városunkért Egyesület nevében bejelentette, hogy elsőként csatlakoznak a Békés Kalocsáért Egyesület február 22-i demonstrációjához.