...

A szegedi Agórában mutatkozott be a Piros Rózsa Táncegyüttes hölgykoszorúja – A Piros Rózsa idén ünnepli 45. születésnapját

  • Zsiga Ferenc
  • 2025. 03. 11., 13:55
  • Híreink / Kultúra
A szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra Kulturális Központban március 8-án, a III. Hopp Juliska, Hopp Mariska Lánytánc Találkozón új koreográfiával mutatkozott be a Kalocsai Piros Rózsa Táncegyüttes hölgycsapata. A nőnapra eső rendezvényen kizárólag a magyar és a nemzetiségi tánccsoportok hölgytagjai énekeltek és táncoltak. A kalocsaiak Illésné Koszta Krisztina és Illés Zoltán Fonyóházban című koreográfiáját először táncolták el nagyközönség előtt.

A Kalocsai Piros Rózsa Táncegyüttes Egyesület alelnöke, Kákonyi István elmondta:

Lányaik, asszonyaink szombaton tét nélkül, pusztán a jókedv és a közös élmény öröméért néptáncoltak. A találkozó hangulatát a felszabadult, vidám légkör uralta, hiszen a nagyrendezvény célja a hagyományőrző női tánc ünneplése volt. A szakma és a közönség által kedvezően fogadott új, Fonyóházban című koreográfiánk gyakorlatilag az április 6-i, debreceni megmérettetésnek a színpadi főpróbája, ugyanis a VI. Karikázó Fesztiválon már zsűri előtt vizsgázik a kalocsai népdalkincset és hagyományokat felvonultató produkciónk.

Együttesünk számára a 2025. év különösen fontos, mert idén 45 éve, hogy 1980-ban a Piros Rózsa Táncegyüttes megalakult. Az évforduló alkalmából a városban és Kalocsa határain kívül is számos helyen önállóan fellépünk és bemutatkozunk – mondta Kákonyi István, hozzátéve:

Március 22-én, szombaton „Tavaszi virágzsongás” címmel a Viski Károly Múzeummal, a Kalocsai Múzeumbarátok Körével közösen szervezzük a tavaszindító műsort. A program a Népművészeti Házban 16 órakor a Kalocsai Kézműves Kör kiállításával kezdődik, majd a Művelődési Központ Kamaratermében 17 órakor induló „Tavasznyitó” kézműves foglalkozással folytatódik. Itt az érdeklődők korosztálytól függetlenül a város és a környék népművészei irányítása mellett próbálhatják ki a kalocsai hímzést, írást és pingálást.

A program a 19 órakor kezdődő Aprók táncával és az azt követő elő zenés táncházzal éri el csúcspontját. A táncház kitűnő alkalom lesz arra, hogy aki kedvet érez hozzá, néptánc pedagógusoktól sajátítsa el a lassú és friss csárdás, a kalocsai mars lépéseinek alapjait.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

 

hirdetés
hirdetés