2025. március 27-én az ország legkiválóbb tanulói látogattak el Bugacra, hogy megmérettessék magukat a gyakorlati erőpróbán.
A versenyt Kovácsné Dr. Szekér Enikő, a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára nyitotta meg, aki beszédében kihangsúlyozta, hogy „az Alföld egyenes és ennek megfelelően az itt élő emberek is hajlíthatatlanok. Ez a hajlíthatatlanság, ez az egyenes jellem a rendvédelmi szerveknél szolgáló állománytagoktól is elvárás. Ilyen tagokra van szükségünk!”
Beszédet mondott Szabó László, Bugac polgármestere és dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
A versenyen nemcsak a tudás és az erőnlét kapott szerepet, hanem azok az értékek is, amelyek egy valódi rendészeti szakembert jellemeznek: a fegyelem, az elszántság és az együttműködés. A fiatalok egy közel 4,5 kilométeres távot kellett futva megtenniük, melyen több ponton is különböző kreatív feladatokat – járőr felszerelések felismerése, patkódobás, nyereggel futás, közlekedésrendészeti feladatokat – kellett teljesíteniük.
Az izgalmas megmértetésen a versenybizottság által meghatározott szintidőt teljesítők elismerésben részesültek.
A legeredményesebb lányt és fiút külön jutalmazták.
2025-ben a Kun Leány címet
SZABÓ MERCÉDESZ BLANKA, A VAS VÁRMEGYEI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SAVARIA TECHNIKUM ÉS KOLLÉGIUM TANULÓJA SZEREZTE MEG.
2025-ben a Kun Vitéz címet:
BARACSKAI BOTOND, DÉLI ASZC CSAPÓ DÁNIEL MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKJA TOLNA VÁRMEGYÉBŐL NYERTE EL.
Kecskeméten, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületében egy dicsőségfal készül, melyre a nevüket belegravírozzák. Az ünnepélyes avatásra díszvendégként a Kun Leány és a Kun Vitéz is meghívást kap.
A legeredményesebb vármegye Zala vármegye lett.
A Kun Tanács egy vándorszablyát adományozott a Bács- Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak, amely most egy évre átadja át a gyönyörű emléktárgyat a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az elismerést a dicsőségfal ünnepélyes avatásán veszik át.
A Kun Viadal nem ért véget, jövőre ismét megrendezik!
Forrás: fotó és képek Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság