Az ünnepélyes megnyitóra érkező közönség a kiállított fotók mellett az eseményen közreműködő Cello Incanto műsorát élvezhette. A gordonkára, más néven csellóra írt darabok kiváló megszólaltatása már az első percekben igazolta az együttes helytálló névválasztását: az olasz incanto jelentése ugyanis báj, bűvölet, varázslat.
Az egyes darabok előadása közben Korniss Péterrel beszélgető Bősze Ádám zenetörténész, műsorvezető azt is megosztotta a hallgatósággal: a csellóegyüttes irodalomnak szegényes a repertoárja, a szerzők csak az 1900-as évek közepétől komponálnak ilyen műveket. Az elsőként előadott Szent Ferenc prédikál a galambokhoz két tételes művet Luigi Forina szerezte. A koncert közönsége a különleges zenei utazást vastapssal ismerte el.
A moderátor Korniss Péterrel folytatott beszélgetéséből kiviláglott, hogy a fesztivál történetében először nem festmények, hanem fotográfiák borítják a Városi Galéria oldalfalait.
A fotóművész 1967 - től örökítette meg a ma már letűnt, régi valóságában már nem létező erdélyi ünnep-és hétköznapokat.Az első Kossth-díjjal elismert magyar fotográfus munkásságára a dokumentarista fényképészet jellemző, a lefényképezett eseményeket valósághűen ábrázolja.
Mint elhangzott, a művész a kiállításain 2010-ig csak fekete-fehér képeket állított ki. Fotóriporteri munkája néptáncegyüttesek fényképezésével kezdődött. Az 1937-ben született Korniss Péter fontosnak tartotta elmondani: 1961-ben ismerkedett meg Novák Ferenckoreográfussal, aki először 1967-ben vitte el egy erdélyi táncházba. Ugyan maga polgári családban nőtt fel, ekkor kezdett el a hagyományos paraszti kultúrával foglalkozni. Munkája fő motívuma Erdély, Moldva és Magyarország eltűnő paraszti világa lett. A Korniss Péter: Leltár 1967-1998 című kiállítás 2025. június 13 és július 3. között, keddtől szombatig, 13-17 óráig tekinthető meg.
A nyitónap legfőbb eseménye, az ország vezető hivatásos zenekarai között számon tartott MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje 18.30 órakor a zsúfolásig megtelt, a nagy érdeklődésre tekintettel pótszékekkel kiegészített Szent István király templomban kezdődött.
A koncert közönségét, a zenekar tagjait és Maxim Rysanov karmestert dr. Mészáros István templomigazgató és Lakatos György köszöntötte.
A kitűnő akusztikájú templomban Bach-Weiner: Andante és Bethoven: II. (D-dúr) szimfóniája csendült fel.
A két zenemű között a Kék Madár fesztivál atyja, Lakatos György fagottművész Hidas Frigyes: I. Fagottverseny című művét adta elő a zenekar kíséretével.
A szűnni nem akaró tapssal, ovációval véget érő koncert közönségének nagy része a Városi Sínházba vonult át, ahol 21 órakor Karai József: Magyar századok című művét a Kék Madár Fesztivál kórusa, dr. Lakatos Istvánné egykori tanítványai a tanárnő vezényletével adták elő. A produkció sikeréhez hozzájárultak: Laklóth Aladár színművész, Lakatos Péter zongorista és a Liszt Ferenc AMI tanárai. Az öröméneklés, örömzenélés számos kalocsaiban ébresztett az egykori iskolája és tanárai iránti nosztalgikus érzéseket.
A Kék Madár Fesztivál nyitónapja a Swing a la Django koncertjével az MVM színpadon ért véget. Ettől a mondatnál természetesen több méltatást érdemel a 2019-ben alakult, sikert sikerre halmozó formáció kalocsai szereplése. A zenészek magával ragadó előadásmódja, zenei virtuozitása azokat is azonnal meghódította, akik élőben először hallották őket. A Django pop és a Hungarian Django swing műfajt megalkotó zenészek neve mindenképp kiírást érdemel: Dani János – szóló gitár, Dani Norbert – ritmusgitár, Seres Vilmos – klarinét, Gallyas - Lakatos Róbert –zongora, Weisz Nándor – dob, Lombos Pál – bőgő.
A Kék Madár Fesztivál szombati programja 9:30 órától kézműves mesterek vásárával és bemutatójával kezdődik.