
Március 8-án az egészség és a lelki egyensúly került a középpontba a Csengery Dénes Művelődési Központ falai között, ahol a kalocsai kezdeményezés folytatásaként a II. Alternatív Testi–lelki Egészségnapot rendezték meg. A kalocsai és környékbeli természetgyógyászok és szakemberek részvételével megszervezett esemény iránt jelentős érdeklődés mutatkozott: a kiállítókat és az előadásokat mintegy 500-an keresték fel.
A kiállítótérben 27 kiállító várta az érdeklődőket, miközben a látogatók egymást követő, időben egymáshoz igazított előadásokon és bemutatókon vehettek részt a Próbateremben, az Oktatóteremben és a Könyvtárban. A gondosan szervezett időbeosztásnak köszönhetően nem voltak átfedések, így sokan – köztük párok és családok – több, számukra érdekes programot is végigkövethettek.
Amint azt portálunknak Kézsmárki Judit főszervező elmondta, a látogatók között akadtak olyanok, akik most találkoztak először az alternatív gyógymódok világával, ám a résztvevők többsége már alkalmazza ezeket a módszereket, vagy ismereteit kívánta bővíteni a díjmentes rendezvényen. A szakember a második testi-lelki egészségnapot is azzal a szándékkal szervezte, hogy a természetgyógyász kollégákkal megmutassák mindenkinek: a hagyományos orvoslás mellett milyen más lehetőségek vannak, hogy a testi-lelki egyensúlyunkat elérjük.
A főszervező szerint szinte valamennyi bemutatóhelyet és előadást nagy érdeklődés kísérte, így nehéz csupán néhányat kiemelni, de annyi bizonyos:
Különösen a 40-50 éves, illetve az e fölötti korosztály körében váltott ki nagy figyelmet Holló Eszter „A női szervek és a gátizomzat rehabilitációja” című előadása.
Szintén sokakat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt vonzott Szerletics Mária „Tévhitek a családállításról” című előadása,
valamint Berta-Somogyi Gabriella „Miről árulkodik a nyelved?” című prezentációja.
Sok látogatót érdekelt Takács Timi önismereti-, Nagy Mónika tea készítő workshopja.
Több szülőtámogató kiállító volt, ugyanis a szülőtámogatás az egyre több sajátos nevelési igényű gyermek miatt kiemelt szerepet kapott napjainkban.
Kézsmárki Judit szerint sokan a helyszínen időpontot is egyeztettek a szakemberekkel. Mindez jól jelzi, hogy egyre többen nyitnak a hagyományos orvoslást nem tagadó, ám gyakran évezredes tapasztalatokon alapuló alternatív gyógymódok felé. Különösen azok, akik már saját életükben is megtapasztalták ezek jótékony hatásait.
Az egészségnap a művelődési központ egész napos programkínálatának részeként valósult meg. A látogatókat ezen a napon más események is várták: mozi- és színházi előadás, valamint sakkbajnokság is szerepelt a kínálatban, így a Csengery Dénes Művelődési Központ valódi közösségi térként, pezsgő kulturális helyszínként fogadta a Kalocsáról és környékéről is érkező vendégeket. A szervezők reményei szerint a nagy érdeklődés azt jelzi: a testi és lelki egészség iránti nyitottság a jövőben is sokakat szólít majd meg.