A közel 120 résztvevő bizonyítékul szolgált arra is, hogy faluhelyen még ma is a disznóvágás az egyik legtöbb embert megmozgató, jó hangulatú és önfeledt családi, közösségi esemény.
A valamennyi korosztályt vonzó disznótoron nagyon sok volt a gyerek, akik közül többen bár vidéken élnek, ide születtek, a szokások megváltozása miatt először kóstolhattak bele a hagyományos disznótor máshoz nem hasonlítható élményébe.
A gyerekek szórakoztatására két csettegő platóját szalmabálákkal bélelték ki. Miután a kicsik a reggelire készült hagymás sült vérrel, sültmájjal, házi pogácsával jól laktak, ezzel a két lassú járművel járták be a falut, a festői szépségű dunaszentbenedeki ártéri erdőt és a Duna-partot.
A disznóvágást a régi falusi tradíció szerint idén is a hideg téli időszakra időzítették. Az előző napok tavasz a télben időjárása ezt most mintha tudomásul vette volna, szombaton reggel csípős hideg szélben, 2-3 fokban kezdődött a munka.
Az egyik helyi gazdától vásárolt 110 kilós sertés feldolgozása, a főzés-sütés és a közös étkezések alapvetően az alkalomra felállított, fűtött sátrakban történtek.
Aki ettől több melegre vágyott, az a tájházban lévő kemence mellett melegedhetett, ráadásul betekintést nyert a kemencés kuglófsütés fortélyaiba.
Őszintén szólva mi kicsit későn érkeztünk: akkora már javában tartott a munka; felfogták az állat vérét a vájlingba, elfogyasztották a disznótoros hagymás sültvérből, kemencében sült fasírozottból álló reggelit. A disznóvágás éppen abban a fázisban tartott, amikor jól megmosták a disznó bőrét, fülét és körmeit, hogy már teljesen tisztán kerüljön a feldolgozó asztalra. Azt is megszemlélhettük, hogy a tisztára mosott sertés bontása milyen nagy szakértelmet igényel. A konyha számára is megfelelő részekre bontották a disznót- így lett fej, tokaszalonna, háj, oldalas, sonka, szalonna, csülök, köröm, lapocka. A disznó fejét és a belsőségeket, a kisebb húsdarabokat a megtisztításuk után abálták, ezt adta a hurka alapanyagát. A tokaszalonna is az abalébe került, amiből persze szalonna készült sóval, fokhagymával, paprikával ízesítve.
Hurka, kolbász, töpörtyű…
Ha már a feldolgozásba eddig elmentünk, talán folytatni is érdemes! Szorgos férfikezek felkockázták a szalonnákat, amiket aztán az asszonyok később kisütöttek, így készült el a finom friss töpörtyű. A nyers nyesedék húsokat, ezúttal a több kolbász érdekében a sonkákat is ledarálták, benedekiesen fűszerezték, bekeverték a kolbásztöltéshez. Az abaléből kikerült anyagokat is ledarálták, hogy a fűszerezés, bekeverés után készüljön a rizses és májas hurka. Bátran lehetett kóstolgatni, hogy az elkészült, bélbetöltött, majd rövid időre az abalébe visszakerült hurka még a legínyencebbek is megfeleljen.
A disznótor utolsó fázisában egy időben több mindenre kellett figyelni. Egyszerre több „végtermék”, egymással párhuzamosan készült, melyek közül a leglátványosabbnak persze ezúttal is a hurka- és kolbásztöltés bizonyult.
Mitől különleges a benedeki orjaleves?
Az mindenképpen említést érdemel, hogy nagyon sokan a dunaszentbenedeki disznótoros húslevesre készültek, amelyről Martonyi-Szabó Gabriella alpolgármester elmondta:
A mi disznótoros orjalevesünk kicsit más, mint a szomszédos településeken. Ez a leves karikára vágott zöldségekből, húsból, köményből, paprikás habarásból áll, de a végén, a tálaláskor tészta helyett felszeletelt szárított kiflit teszünk a levesbe. Nagyon fimon!
Arról sem feledkezhetünk meg, ami még azoknak is különleges lehetett, akik rendszeresen járnak disznótorba: itt bizony a sült húsok, a sülthurka és a sültkolbász kemencében készült, a töltött káposzta pedig bográcsban.
A gyerekek miatt előrehozott, 120 főre megterített közös disznótoros vacsora 16 órakor kezdődött. A menüsor benedeki orjalevesből, töltött káposztából, pecsenyéből, sülthurkából-sültkolbászból, kemencében sült kuglófból és házi süteményekből állt.
A dunaszenbenedeki közös disznótoros vacsora és vigadalom a késő esti órákban ért véget..