A délelőtt 10 órakor kezdődő megnyitón elsőként Domonyi László üdvözölte a neves borászokból álló zsűri tagjait és a vendégeket.
- A kadarka az a borfajtánk, amit az őseink idehoztak, megőriztek, a város gazdasága a jelenlegi jó állapotát a kadarkának köszönheti. Sokat kell tennünk azért, hogy a kadarka ott legyen a polcokon úgyis, mint kuriózum, és úgyis, mint a vörösborok királynője elérhető legyen azok számára, akik ezt a borfajtát szeretik. Köszönöm szépen a szervezőknek, Filus János tanár úrnak, Béleczki Mihálynak, Csengődi Istvánnak, a művelődési ház dolgozóinak és mindazoknak, aki részt vettek abban az óriási munkában, hogy a 29. nemzetközi borverseny idén is színvonalasan megvalósuljon - monda a polgármester.
Frittmann János köszöntő beszédében rámutatott: egy olyan tradicionalis fajtának, mint a kadarkának a versenye nem is annyira a versenyről, sokkal inkább a múlt ápolásáról szól. Az ezerjó, a kadarka számunkra, ebben a régióban nagyon fontos fajták, de azt a szerepet a kadarka nem tudja betölteni, amit annak idején elgondoltunk róla; mármint hogy élére áll a borfogyasztásnak. A kadarka nem csak a múltban, a jelenben is tájalkotó annak a szőlőnek a révén, amelyből készül. A kadarka elsősorban nem arról szól, hogy egy nagyobb borászat a jövedelmét ezzel fogja növelni, mert erre többet kell költeni. Úgy gondolom, a kadarka egy hobbi, mint ahogy a nagyobb borászatok ezt annak is tekintik. A borverseny sem arról szól, hogy legyőzzük egymást, bár aki nyer, annak ez nagy dicsőség. A kadarka esetében sokkal inkább a tradíción, a hagyományok továbbéltetésén van a hangsúly. Ugyanakkor a kadarka a paprikás ételek mellé verhetetlen. Gratulálok a nevezőknek, mert úgy gondolom, hogy ezúttal is szép kadarkákat fogunk zsűrizni – zárta beszédét Frittmann János.
Font Sándor, a verseny társadalmi fővédnöke aláhúzta: ugyan a kadarka esetében már csak egy kevés termőterülettel rendelkező fajtáról beszélünk, de Kiskőrös és Szekszárd még mindig arról híres, hogy itt a kadarkatermesztésnek máig ható, ősi hagyománya van. A kadarka több száz éves történetéhez hozzá tartozik, hogy Szerbiában, a Szerémségben és Erdély egyes részein még ismerik, de máshol nem. Ezeken a vidékeken büszkeségszámba megy, ha egy szép kadarka kerül az asztalra. Önök, akik itt vannak, és a társaik tartják életben a kadarka hírnevét. Felhívják a figyelmet, hogy itt van ez a rendkívül különleges ízvilággal rendelkező, kiváló kadarka, amit a paprikás ételekhez bátran, bármikor lehet ajánlani. Köszönöm hogy itt vannak, köszönöm a kitartó szervezést! Legyen ez a borverseny annak az üzenete is, hogy érdemes szőlészettel, borászattal, benne az őseinkhez köthető kadarkával foglalkozni! – mondta az országgyűlési képviselő.
A folytatásban Filus János szervező arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a versenybe 52 bormintát neveztek be. Ebből 4 fehér, 6 rozé, 3 siller, 35 vörös, 4 küvé, továbbá 3 pezsgő.
A bírálatot két bizottság végzi, munkájukat a csúcsbizottság felügyeli. Az első bizottság elnöke Bock József, a Villányi Hegyközségi Tanács elnöke, a második bizottságot Tarsoly József, Eger Város Hegyközségének hegybírója vezeti. A bizottságokban az elnökökön túl hat, illetve öt neves borász bírája a borokat. A csúcsbizottság tagjai Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, Járvás Mónika, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkár-helyettese, Ba Amina, a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend tagja, borkirálynő, dr. Oláh Róbert, az MTA SZBKI állomásvezetője, dr. Madaras Zoltán, a PTE SZBKI elnöke, Kovács Róbert, a Magyar Borrendek Országos Szövetségének elnöke. A bizottságok minden alkalommal győztes bort választanak, bizottságonként 3-3 darab tiszta kadarka bort jelölnek a csúcsbizottságnak, amely ezeket rangsorolja. Filus János a csúcsbor kiválasztására Frittmann Jánost, Járvás Mónikát, Koch Józsefet, Tarsoly Józsefet és Kósa Gyulát kérte felé.
A megnyitó után a bírálók a földszinti helyiségekben megkezdték a munkát. A La’ Róna étteremben elfogyasztott kitűnő ebéd után a közönségnek is lehetősége nyílt a versenybe benevezett borok kóstolására.
A borverseny legizgalmasabb percei 16 órakor, az eredményhirdetéssel kezdődtek.
Az I. Legszebb Kadarka, Kadarka Nagydíjat a vándorserleggel a szerbiai Dibonis Winery Borászat képviselője Frittmann Jánostól és Domonyi Lászlótól a Szabadka-Horgosi Homokvidéken készült kadarka vörösboráért vehette át.
A II. Legszebb Kadarkának kijáró elismerést a szekszárdi Halmosi Pincészet Kadarka vörösborával érdemelte ki. A serleget és az ezzel járó oklevelet Filus János szervező adta át.
A III. Legszebb Kadarka kitüntető címet,egybenKiskőrös város polgármesterének különdíját, 500 darab kadarka klón gyökeres dugványvesszőt a Szentpéteri Borpince kapta. A különdíjat Domonyi László adta át.
Kiskőrös Város Önkormányzata különdíját a szerbiai Mr Vinogradi d.o.o borászat a Szabadka - Horgosi Homokvidékhez köthető 2017 – es évjáratú kadarka vörös boráért Domonyi László polgármestertől vette át.
A legszebb siller cuvée-nek kijáró díjat a szekszárdi Schiber Borászat,a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend különdíját a Döbrögecz Szőlőbirtok Kft., Kiskőrös Hegyközség elnökének különdíját a kiskőrösi Vass Borászat a 2024. évi kadarka boráért vette át a szervezőbizottság tagjaitól.