Apolgármester válaszában megismételtekorábbi nyilatkozatát, miszerint a szabálytalanul kihelyezet, hibákkal terhelt alkotás eltávolítása a törvényi rendelkezésekkel összhangban történt, a javításra szoruló mellalak és talapzatának visszaszállítása a tulajdonoshoz, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közösségi házához – a túlzó híresztelések ellenére - 50 ezer forintjába került az önkormányzatnak.
Dr. Bagó Zoltán a teljes körű tájékoztatás érdekében felolvasta Kállai András szobrászművésznek ez ügyben írt levelét.
Az elhangzottakat követően Schmidt Rajmund képviselő arra tett javaslatot, hogy amennyiben a javítási munkálatokkal időben elkészülnek, a szobrot április 8-án, a Romák Nemzetközi Napján avassák fel ünnepélyesen.
Erre reagálva a polgármester kifejtette: a lehetséges időpontok között két dátum szerepel. Az egyik egy, a Nagyidai Sztojka Ferenc születésnapjához, március 12-höz közeli időpont, a másik megegyezik a Schmidt Rajmund által javasolttal. Az öntőműhely tájékoztatása szerint a javítás két hetet vesz igénybe. A végleges dátumról a szobor Kalocsára visszakerülését követően döntenek.