
A művelődési ház színháztermet zsúfolásig megtöltő 65 év felettieket és Zsigó Róbertet, a bajai választókerület országgyűlési képviselőjét Bolvári Dávid üdvözölte.
-Nagyon sajnálom, hogy nem mindenki tud részt venni az eseményen, de őket innen is szeretném köszönteni és jó egészséget kívánni nekik. 1991 óta minden évben október 1-jén tartják meg az idősek világnapját. Mi pár nap csúszással, a mai napon ünneplejük itt, Önökkel közösen. Ez a nap különleges számunkra, hiszen ilyenkor fejezzük ki hálánkat mindazok felé, akik hosszú évek munkájával, kitartásával és szeretetével gazdagították közösségünket. A község élete nem lenne ilyen sokszínű és élettel teli Önök nélkül! Jó látni, hogy a nagyszülők horgászni tanítják unokájukat, vagy éppen egy néptánc fellépés előtt kontyot készítenek, mások focimérkőzésen buzdítják a gyerekeket. Lehet, hogy most még nem tudják, de később rájönnek, hogy ez felbecsülhetetlen része, értéke az életüknek. Nekünk, fiatalabbaknak ebben a rohanó világban is meg kell találnunk a módját, hogy egy kicsit lassítsunk és időt töltsünk idősebb szeretteinkkel. Ne feledjék, az Önök példája ma is irányt mutat számunkra, fiatalok számára – mondta egyebek mellett a polgármester.
A polgármester kitörő taps közepette külön is köszöntötte Dusnok legidősebb hölgyét, a 99 éves Miskolczi Józsefné Erzsi nénit és a település legidősebb férfi tagját, Kerekes Jenőt, aki október 24-én tölti be a 94. életévét.
Az elismerő tapsból a ’Magyarország legszebb konyhakertjei’ magyar örökség díjas országos konyhakert verseny helyi győzteseinek, Frank Istvánnénak és Frank Istvánnak, Tarnai Zoltánnak és Király Sándornak is kijutott.
Zsigó Róbert azon gondolatok köré fűzte fel köszöntő beszédét, hogy az évek száma nem csökkenti az ember értékét, inkább megsokszorozza azt. Az idősek bölcsessége és tapasztalata olyan kincs, amit igazán csak az tud megbecsülni, aki szeretettel és önzetlenül fordul feléjük. A jövőt csak a múltból tanulva, merítve építhetjük. Az országgyűlési képviselő végezetül azt kívánta a jelenlévőknek, ne csak ma, hanem az év valamennyi napján érezzék hogy fontosak, megbecsültek és szeretet veszi körül őket.
Az ünnepségen a dusnoki óvodások versben, dalban előadott műsora már csak azért is nagyon sok nyugdíjas arcára csalt mosolyt, egy-két könnycseppet, mert saját unokáik köszöntötték őket és több gyerek arcán is könnycseppek futottak le.
Az egykori táncdalfesztiválok idején középkorú hölgyeket és urakat Gregus Anikó énekes billentyűs zenésztársa kíséretében örökzöld, máig népszerű és fülbemászó dallamokkal szórakoztatta, közben nem hiába bíztatta őket a közös éneklésre.
A műsor után a finom vacsora következett, amelyet Dusnok legjobb főzőmesterei készítettek. A jó hangulatú rendezvény végén az önkormányzat valamennyi résztvevőnek Dusnok feliratú vászontáskával kedveskedett.