A műsort nyitányaként a Géderlaki Szent László Katolikus Általános Iskola és Óvoda 5. osztályos diákjai a Pletykás asszonyok című színdarabot adták elő. A vidám hangulatú, szűnni nem akaró tapssal elismert előadás után az iskola végzős tanulói ismét eltáncolták az egy héttel korábban rendezett szülők-nevelők bálján már bemutatott Bécsi keringőt.
A gyerekek prózában, dalban, táncban előadott produkciói már csak azért is nagyon sok nyugdíjas arcára csaltak mosolyt, a szemükbe könnyet, mert saját unokáik köszöntötték őket, kölcsönösen meghatódva.
A folytatásban a többnyire nyugdíjasokból álló Géderlaki Katolikus Férfikórus a községhez köthető dalokkal, nótákkal szórakoztatta kortársait.
A vacsora előtt Nagy László polgármester nagy szeretettel köszöntötte a megjelenteket, majd ünnepi beszédében egyebek mellett azt mondta:
Fontos alkalom a mai, amikor kifejezhetjük hálánkat, megbecsülésünket és elismerésünket azoknak, akik hosszú évek során bölcsességüket, tapasztalatukat és szeretetüket osztották meg velünk. Az időskor nemcsak az élet tapasztalatának felhalmozása, az idős ember a közösség építésének és fenntartásának kulcsszereplője is. A szépkorúak a múltunk hagyományait, tapasztalatait, értékeit őrzik és adják tovább, így segítve a jövő építését! Ez a nap emlékeztethet mindnyájunkat arra, hogy az időskorhoz érve sem veszítjük el értékünket és fontosságunkat. Sőt, tapasztalatuk és bölcsességük értékes erőforrások a társadalom és a helyi közösség számára. Ma köszönetet mondunk minden idős embernek, akik sokat adtak községünknek, közösségeinknek! A szépkorúak olyan kincsek, akikről soha sem szabad elfelejtkeznünk! Együtt köszöntsük hát őket, és tegyük meg mindazt, amit tehetünk azért, hogy hátralevő életük méltóságban és megelégedettségben teljen! Köszönöm kedves géderlaki nyugdíjasok, hogy ilyen szép számban itt vannak!
A beszéd elhangzása után a finom a vacsora következett. Az est hátralevő része jó hangulatú beszélgetésekkel, nótázással és koccintgatásokkal telt.