
A belügyminiszter, a rendészeti szakterület legmagasabb vezetői érkeznek Kalocsára
Az esemény rangját jelzi, hogy 2026. július 4-én, szombaton Kalocsára látogat Pósfai Gábor belügyminiszter, dr. Tóth Gábor, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, dr. Mecser Tamás országos rendőrfőkapitány, Sándor Zsolt, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, dr. Varga Ferenc, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Schmehl János, a Büntetés-végrehajtás megbízott országos parancsnoka, valamint a rendészeti ágazat több magas beosztású vezetője.
Ünnepi köszöntők és stratégiai jelentőségű megállapodás
A hivatalos ünnepi műsor 10 órakor kezdődik, elsőként dr. Bagó Zoltán, Kalocsa polgármestere köszönti a megjelenteket. Ezt követően dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke, majd dr. Tóth Gábor rendészeti államtitkár üdvözlő szavai következnek.
Az ünnepi beszédet Pósfai Gábor belügyminiszter mondja.
Az ünnepség egyik kiemelt mozzanata lesz, hogy a belügyminiszter és az Országos Polgárőr Szövetség elnöke ünnepélyes keretek között szándéknyilatkozatot ír alá.
A dokumentum a felek azon szándékát rögzíti, hogy a Belügyminisztérium és az Országos Polgárőr Szövetség a közeljövőben egy minden részletre kiterjedő, szakmai alapokon nyugvó együttműködési megállapodást köt.
Elismerések és ifjú polgárőrök fogadalma
A hagyományoknak megfelelően az ünnepségen kitüntetések és elismerő oklevelek átadására kerül sor. Ennek keretében dr. Túrós András, az OPSZ elnöke az elnöksége határozata alapján elismerő oklevelet ad át dr. Tóth Gábor államtitkárnak a polgárőrségért végzett több évtizedes munkájáért. Ezt követően, várhatóan 10:45 órakor az ország ifjú polgárőrei tesznek ünnepélyes fogadalmat.
A fogadalomtételt Bán Gábor, az Országos Polgárőr Ifjúsági Tagozat elnöke vezeti, a fogadalom szövegét Zilahi Sára, a Tiszagyulaházi Polgárőr Egyesület ifjú polgárőre mondja elő.
Egész napos programokkal várják a látogatókat
Az ünnepi eseményt egész napos közösségi programok kísérik. Számos polgárőr egyesület állít sátrat az Érsekkertben, ahol főzéssel, közös étkezéssel, koncertekkel és baráti találkozásokkal teszik emlékezetessé a napot. Az esemény fő mozzanatainál közreműködik a Magyar Rendőrség Zenekara
A látogatók látványos szakmai bemutatókat is megtekinthetnek. Programokkal készül a Magyar Rendőrség, a Magyar Honvédség, az Országos Mentőszolgálat, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint az Országos Polgárőr Szövetség különböző tagozatai.
Az Országos Polgárőr Nap nemcsak a polgárőrség elmúlt évi munkájának értékelésére és a legkiválóbbak elismerésére ad lehetőséget. Az esemény zászlajára tűzték azt is, hogy a bűnmegelőzés, a határvédelem, a környezetvédelem és a közösségi gondoskodás területén végzett önkéntes szolgálat országos jelentőségére irányítsák a figyelmet.
Az esemény nyilvános, de egyes helyszínekre csak meghívóval és karszalaggal lehet majd belépni.