
- A Milán Boldog Életéért Alapítvány abból a célból jött létre, hogy segítse a családot a félelmetes betegség elleni küzdelemben: otthonának akadálymentesítésében, a megfelelő segédeszközök beszerzésében, a rendszeres rehabilitációkon való részvételen. Településünk és a Milán Boldog Életéért Alapítvány azért kezdeményezte a szélesebb körű társadalmi összefogást, hogy bízva az orvostudomány fejlődésében, a kisfiúnak minél hosszabb időre segítsük megőrizni a mozgás szabadságát – ameddig az csak lehetséges – mondta Vargyas László, Dunaszentbenedek polgármestere, miután településvezető kollégáit, dr. Bagó Zoltán kalocsai, Nagy László géderlaki polgármestereket, a főszervezőket, az eseményre összegyűlt főbb támogatókat, és természetesen kitüntetett figyelemmel Örsi Milánt és édesanyját köszöntötte.
Az esemény alkalom volt arra, hogy Nemesné Farkas Anita a főszervezők nevében köszönetet mondjon Géderlak Község Önkormányzatának, a traktoros felvonulás kiinduló és végpontjának helyet biztosító Leták Kft – nek, Kalocsa Város Önkormányzatának, személy szerint Nagy László és dr. Bagó Zoltán polgármestereknek és munkatársaiknak azért a sok-sok támogatásért, amivel a vármegye legnagyobb fénytraktoros felvonulásához, egyben Örsi Milán és családja megsegítéséhez hozzájárultak.
Mint mondta, a traktorokon a fények ezúttal Milán egészségéért gyulladtak fel!
Nemesné Farkas Anita ígéretet tett arra, hogy a jövőre fél évtizedes fénytraktoros felvonulás az agráriumban dolgozók és a jelenlegi támogatók összefogásával ha lehet, még nagyobb, még látványosabb lesz.
-Szívből jövő hálával és mély tisztelettel mondok köszönetet mindazoknak, akik részt vettek a traktoros felvonuláson, a géderlaki és a kalocsai megállóhelyen, vagy más módon adományaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy reményt és segítséget nyújtsunk egy beteg kisfiúnak és családjának. Ez a nemes összefogás, amelyben Kalocsa városa második alkalommal részt vesz, ismét bizonyította, hogy közösségünk ereje az összefogásban, a szolidaritásban, az együttérzésben és az egymás iránti felelősségvállalásban rejlik. A felvonulás nem csupán látványos esemény volt, hanem a gazdák és az emberek jó szándékának az ünnepe. Ezúttal minden egyes felajánlás, minden megtett kilométer azt üzente: nincs egyedül az, aki bajban van! Kívánom, hogy ez az összefogás erőt adjon a kisfiúnak és családjának a gyógyuláshoz, mindannyiunknak hitet abban, hogy együtt képesek vagyunk a legnehezebb helyzeteken is felülkerekedni, vagy legalább enyhíteni azok következményeit. Köszönöm ezt a példamutató emberséget a szervezőknek, az alapítványnak és mindenkinek, aki az együttérzését, támogatását bármilyen formában kifejezte – mondta Dr. Bagó Zoltán, Kalocsa város polgármestere.
Nagy László, Géderlak község polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a traktoros felvonulás ötletgazdái, szervezői és résztvevői nem településhatárokban gondolkodtak, amikor egy, a szomszédos községben, Dunaszentbenedeken élő kisfiú megsegítését helyezték előtérbe. Biztosan van olyan géderlaki család, amelyik nehéz helyzetében támogatásra szorulna, de Milán szívszorító helyzete felülkerekedett a lokális érdekeken.
Ez az összefogás megmutatta, szép példája annak, milyen erős és együttérző Géderlak közössége, a géderlaki emberek.
A folytatásban Örsi Milánnak és édesanyjának először a géderlaki helyszínen összegyűlt 300 ezer forint adományt adták át a főszervezők,
majd a kalocsai helyszínen összegyűlt pénzadományt, a 120 ezer forintot dr. Bagó Zoltán polgármester,
a Díszítsük fel Kalocsát verseny második helyezettjei, a Diamonds csajok és Töce csapat képviselői pedig egy húszezer forintos adománnyal kiegészítve 50 ezer forintot adományzat az alapítványnak.
Így az Alapítvány további 470 ezer forint bevételből támogathatja a kisfiút és családját.
A rendezvény végéhez közeledve Tóth-Imre Zita református lelkész, a Milán Boldog Életéért Alapítvány elnöke portálunknak elmondta:
Az alapítvány abból a célból jött létre, hogy segítse a családot a kisfiuk egészségéért vívott küzdelemben: otthonának akadálymentesítésében, a megfelelő segédeszközök beszerzésében, a rendszeres rehabilitációkon való részvételben. Milánnak minél tovább segítsük megőrizni a mozgás szabadságát - ameddig csak lehet! Az alapítvány létrehozásának gondolata azért fogalmazódott meg, mert sokan talán úgy gondolják, hogy egy alapítványnál jobb helyen van az az összeg, amit felajánlanak, hiszen minden alapítvány, így ez is arra szerveződik, hogy egy meghatározott célra fordítsa az összegyűjtött összegeket. Alapítványunk minden olyan költséget igyekszik megfinanszírozni, ami a családnak esetleg már vállalhatatlan kiadást jelentene, de a kisfiú életminőségének megőrzéséhez, rehabilitációjához nélkülözhetetlen. A Milán Boldog Életéért Alapítvány bankszámlaszáma: 10300002-15513846-00014909
-Nagyon meghatódva, nagyon mély érzésekkel vettük át, és nagyon szépen köszönjük az adományt! Kimondhatatlanul jól esik, hogy ennyien mellénk álltak! Nem is annyira a pénz, mert az nem minden, hanem az az érzés, hogy ennyien összefogtak, hogy önzetlenül segíteni akarnak az, ami lélekemelő, összeszorítja a szívünket, további testi-lelki erőt ad a kisfiunk egészségéért vívott küzdelemben. Köszönet és hála érte! – mondta búcsúzóul elcsukló hangon Örsiné Éles Kármen, Milán édesanyja.