A négy napon át folyamatosan, csak rövid alvási terminusokkal horgászó 31 csapat 93 horgásza, illetve a segítőik láthatóan kimerülten érkeztek a verseny bázisállomására, a Holdfény Campingbe, ahol a vaddisznópörkölt sztrapacskával és a süteményekből álló finom ebéd várta őket.
Különösen az első helyezettek esetében ismertetett fogási súlyok egy hétköznapi horgász számára szinte felfoghatatlanok, hiszen van, aki tíz-húsz szezon alatt nem fog annyi uszonyost, mint a versenyhorgászok egyetlen nap alatt. Viszont itt tapasztalt, nagyon sok versenyt megjárt, az egyes horgászkészségek mellett az etetőanyag és a csali választásában is profi versenyzőkről beszélünk. Mindez azonban kevés lehetett volna szerencse nélkül, hiszen a 31 horgászhelyet ezúttal is sorsolták, cserélni nem lehetett.
Az eredményhirdetésre összegyűlt horgászokat Csókás András, a Dunapataji Sporthorgász Egyesület elnöke köszöntötte. Az elnök arra kérte a sporttársakat, hogy Bán István emléke előtt egy perc néma csenddel tisztelegjenek.
Az elnök emlékeztetett, hogy a Szelidi - tó és az üdülőfalu egyre növekvő népszerűsége, a szezonális jelleg csökkenése miatt a versenynek egyre nehezebb olyan időpontot találni, ami mások érdekeivel nem ütközik.
Csókás András azt is elmondta, maga sem képzelte, hogy az őszi horgászversenyen kifogott több mint 30 mázsa halat túl lehet szárnyalni. Most mégis 40 mázsához közelit a 31 csapat által kifogott halmennyiség. Ez nyilvánvalóan a versenyzők horgásztudását dicséri, amihez persze hozzájárult, hogy a megszokott 70-90 mázsa helyett most 132,5 mázsa hal került a vízbe. Az elnök végül gratulált a szervezők jó munkájához, a versenyzőknek pedig a négynapos férfias helytálláshoz.
Völgyesi Armand, a versenyt támogató M. Baits International cég igazgatója, aki maga is részt vett a versenyen, köszönetét fejezte ki a kitűnő szervezésért. Szívből gratulált a versenyzőknek, akik mint mondta, nem csak a kifogott hal mennyiségét tekintve bizonyítottak, de a sportszerűséget és a kitartást tekintve is példát mutattak.
A folytatásban Györgye László főszervező először a három szektor legeredményesebb csapatainak az eredményeit ismertette. Az „A”szektorban a Venezia Bt. lett az első a kifogott 360,2 kilogramm hallal. A „B” szektorban az első helyen végzett Big mobidik 271, 43 kilogramm halat emelt a partra, a „C” szektorban a Hoka duó 138,6 kilogrammal lett az első.
A legnagyobb elismerést az abszolút első helyezettnek, a dunapataji Buli Carp Teamnak adták át a kifogott 453,73 kilogramm halért.
A második helyezést, mint ahogy tavaly ősszel is, a kalocsai Vadon csapat kapta a kifogott 333,57 kilogramm uszonyosért. Egyébiránt a legnagyobb amur kifogásáért járó elismerést is ez a csapat kapta.
A harmadik helyezettnek kijáró díjat a Baracsi Team csapat tagjai vették át.
Egy ilyen embert-, horgászt próbáló verseny résztvevőjeként bizonyosan mindenki megérdemelné, hogy kiírva is olvassa a nevét, de a 31 csapat és a rengeteg díj miatt ez szinte lehetetlen. A teljes lista azonban a szelidiversenyek Facebook oldalon a verseny közben feltöltött fotókkal együtt megtekinthető.
A négynapos non-stop szelidi horgászverseny hagyományosan a közös csoportkép késztésével zárult.
Harminchárom kilométeres gyalogtúra a doni katasztrófa áldozatai emlékére
Közel száz versenyző ült ergométeres evezőpadokra november 9-én, szombaton a kalocsai önkormányzat meszesi üdülőjének udvarán, hogy ezúttal a víz helyett, „száraz” versenyhelyszínen, majd a védgáton kijelölt futópályán mérje össze erejét és felkészültségét.