
Pénteken a Városi Sporttelepen megrendezett Paprikafutáson a kalocsai óvodásokból, általános – és középiskolás tanulókból álló közel 500 fős mezőny az életkorok mellett abban is különbözött, hogy a sportpályát körül ölelő 400 méteres futótávot a lányok és a fiúk külön-külön csoportokban tették meg. Míg a legkisebbnek egy kört, addig az általános iskolásoktól felfelé már négy kört, azaz 1600 métert kellett lefutniuk. Becsületükre legyen mondva, senki nem adta fel! A középiskolások között ott volt az a 18 német diák, akik Kalocsa testvérvárosából, Kirchheim unter Teckből érkeztek.
Mindeközben a Érsekkertben a Vagyonhasznosító Kft. munkatársai és a kitelepülő vállalkozók megkezdték, délután két óráig be is fejezték a 2025. évi Paprika és – Gasztrofesztivál egyes helyszíneinek berendezését. A legtöbb sátor, beleértve a főzősátrakat és a nagy rendezvénysátrakat már áll, a Gasztro udvar kisszínpadán pedig befejeződött a hangtechnika beszerelése. Az eseményt a TV Paprika, egy dél-koreai és japán forgatócsoport is megörökíti, a szakemberek már pénteken a városba érkeztek.
A kisszínpadon 17 órakor a Szollár Rezső és Wachsman Ildikó duó, 19:30 órakor a Sisha Cafe zenekar, 22:30 - tól a Veracruz zenekar ad majd élő koncertet.
A közeli Szabadtéri nagyszínpadon 21 órától a Paprikafesztivál egyik nagyfellépője – a másik szombaton 21 órától a Karthagó
lesz - a 2000-ben alapított négytagú pécsi alternatív rockegyüttes, a 30Y várhatóan nagyszámú közönség előtt lép fel.
A készülődés pillanatait fotókkal és drónfelvétellel is megörökítettük.
Íme!