December 9-én újból megnyitotta kapuit a Betlehemi Csodaváró vásár a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény aulájában. Adventre hangolódva számtalan karácsonyi dísz és finomság között válogathatnak e héten a betérők. A vásár bevétele az iskola alapítványát támogatja. Tervek szerint kültéri játékelemeket vásárolnak belőle a diákok számára.
Fellobbant a remény lángja. Advent második vasárnapján is műsorral várták a kalocsaiakat és a városba érkező vendégeket a Szentháromság téren, amely ezúttal is a jótékonysági Motoros Mikulás Gurulás célállomása volt.
Adventi hangolódás címmel november 30-án családi napra hívták az érdeklődőket a Viski Károly Múzeumba. A gyerekek szüleikkel együtt karácsonyi asztaldíszeket készítettek, amelyek különlegessége abban rejlett, hogy kizárólag természetes alapanyagokból alkották őket.
A közös gyertyagyújtás résztvevőit dr. Vincze András, Kalocsa város alpolgármestere köszöntötte, majd az egyházi áldást Farkas Sándor, a Hartai Evangélikus Egyházközség lelkésze mondta.
December elsejével kezdetét veszi az adventi programsorozat Kalocsán. A város karácsonyfája szerdán megkapta díszeit, így már teljes pompájában hirdeti a közelgő ünnepet.
A kalocsai felolvasóesteket tovább gondolva (Ál)szent karácsony címmel felolvasó délutánt tartanak december 15-én, az Adventi Kultúrpiacon. A szervezők olyan költeményeket várnak, amelyek a szeretet ünnepét mutatják be a felolvasó szemszögéből.