Újra két, helyi, civil szervezetre lehet vásárlás után leadni a voksokat városunk egyik, 51-es főút melletti áruházának előterében felállított szavazóurnájába. Augusztus 11-ig most a Kalocsai Fúvószenekar és az Octopus Egyesület várja az ötletükhöz a támogatásokat.
Hétfő délelőtt vált jogerőssé a kalocsai választások eredménye. Emlékezetes, hogy a Kúria egy választókerület két szavazókörében a polgármester-választás megismétlését rendelte el. Ezen a július 7-ei választáson a Kalo Lokálpatróta Egyesület jelöltjeként dr. Bagó Zoltán fordítani tudott a végeredményen, megelőzve dr. Filvig Gézát. Az új, megválasztott polgármesterrel stúdiónkban beszélgettünk.
„Sok kicsi sokra megy!” Ez a kalocsai menhely jelszava is lehetne. Az Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány a közösségi oldalán többször kéri a lakosok segítségét, például mikor tápgyűjtést szervez Kalocsán, most viszont egy újabb lehetőség nyílt arra, hogy az állatbarátok támogathassák a menhelyet.
Az egész családot megmozgató, egész napos rendezvényként mutatkozott be a most szombaton első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megtartott Szelidi-tó átúszás, amelyhez egy sor szintén családbarát kiegészítő program kapcsolódott.
Július 20-án, szombaton tartották meg Bátya falunapját, melyet Családi Pikniknek neveztek el a településen. Minden korosztály számára programokkal kedveskedtek a szervezők ezen a napon, de a tombolahúzást sem volt érdemes kihagyni azoknak, akik kilátogattak a rendezvényre.
Augusztus 9-én és 10-én tartják meg Hartán az Őrült Hajók Versenyét, mely igazi családi kikapcsolódássá vált az évek során. A színpadon mindkét nap neves együttesek szórakoztatják a közönséget, és mellette számos gyermekprogrammal készülnek a szervezők. Természetesen a jókedv sem marad el a házi tákolmányú hajók versenye láttán.
Idén a száraz és meleg időjárás miatt az őszi vetésű szántóföldi növények betakarítása a szokásosnál mintegy két héttel korábban megkezdődött, és folyamatosan zajlik a hőségben is: az árpáé már be is fejeződött, a többi kultúra aratása is ütemesen halad, és lassan a végéhez közelít.
Első alkalommal hirdette meg művésztelepét az Elemek Egyesület. A csütörtöktől vasárnapig tartó, hagyományteremtő céllal megszervezett programnak a Főkapcsoló Kultúrtér ad otthont, amely ráadásul nemcsak az egyesület tagjai előtt áll nyitva.
Július 20-án, szombaton különleges eseményre várják az úszókat, ugyanis ezen a napon tartják meg az I. Szelidi-tó átúszást, amely nemcsak a kihívásra jelentkezőknek, hanem a családoknak is kiváló kikapcsolódási lehetőséget kínál, ugyanis délelőttől kezdve, estébe nyúlóan programokkal készülnek a szervezők.
A Magyarország Szépe 2024 verseny döntőjét június 23-án tartották. A megmérettetésen 21 kiválasztott versenyző vett részt, akik közül 16-an jutottak be az élő gálaműsorba. A versenyt Katzenbach Andrea, egy kiskőrösi 23 éves hölgy nyerte. Ő Híradó Extra című műsorunk e heti vendége.