Október 26-án megnyitja kapuit Kalocsán az első OctoCon, amely kiváló programokkal várja a Főkapcsoló Kultúrtérben az anime-manga és a japán kultúra rajongóit, a sci-fi és fantasy szerelmeseit, a film- és könyvimádókat, valamint a gamereket, azaz a videojátékos közösség tagjait.
Vendégünk Zsáki Viktor és Vörös István, az Octopus Egyesület elnöke és alelnöke, akikkel az egyesület nyári programjairól, hamarosan induló rendezvénysorozatukról és a térségben egyedülálló OctoCon találkozóról beszélgettünk.
A „Csak mondom!” nevet viselő, hagyományteremtő céllal megrendezésre kerülő programot sajtótájékoztatón jelentette be Zsáki Viktor és Vörös István.
Újra két, helyi, civil szervezetre lehet vásárlás után leadni a voksokat városunk egyik, 51-es főút melletti áruházának előterében felállított szavazóurnájába. Augusztus 11-ig most a Kalocsai Fúvószenekar és az Octopus Egyesület várja az ötletükhöz a támogatásokat.
Június 21. és 23. között tartották meg Kalocsán az első NemArt Fesztivált, melyet követően, július elsején sajtótájékoztató keretében értékelték a hagyományteremtő szándékkal megszervezett programsorozatot a szervezők, akik a jövő évi fesztivál időpontját is kihirdették.
Vendégünk Zsáki Viktor, az Octopus Egyesület elnöke, akivel a június 21-23. közötti NemArt fesztivál programjairól beszélgettünk.
Zsáki Viktor, az Octopus Egyesület elnöke, valamint a NemArt Fesztivál két főszervezője, Vörös István egyesületi alelnök és Szűcs Brigitta egyesületi tag tartott sajtótájékoztatót június 3-án, hétfő délután a „Főkapcsoló Közösségi Tér” névre keresztelt civil házban, az egykori Tiszti Klub épületében, ismertetve az idén első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal megrendezendő összművészeti fesztivál koncepcióját és programját.
A március 21-ei képviselő-testületi ülésen a kalocsai városvezetők megszavazták az Octopus Egyesület kérelmét, mely értelmében a volt tiszti klub épületét a civil szervezetekkel együttműködve, bérleti díj megfizetése nélkül civil házként fogja működtetni az egyesület.
Programok szervezésére nyújtott be pályázatot a város. A kalocsai önkormányzat a szociális központtal és az Octopus Egyesülettel közösen dolgozna a rendezvények megvalósításán, melyek leginkább a gyermekeket, az ifjúságot és az időseket érintik.
Az Octopus Egyesület és a Dunatáj Fotókör közösen, néhány helyi fotóssal karöltve megnyitotta az V. Nyitótér raklapos fotókiállítást, amelynek témája ezúttal "Az utca" volt.
Vendégünk Zsáki Viktor, a Kultúrpiacok szervezője, az Octopus egyesület egyik alapítója és társelnöke.
Advent második vasárnapján ismét megnyitotta kapuit a Kultúrpiac: a Búzapiac téren termelői és kézműves vásár, bolhapiac, mesesarok, valamint színes kulturális programok várták azokat, akik tartalmasan és meghitt hangulatban szerettek volna készülni a közelgő karácsonyra.
December 10-én, vasárnap délután második alkalommal nyílik meg az Adventi Kultúrpiac Kalocsán, ahol a hagyományok szerint ismét jól megfér majd egymás mellett a művészet és a kézműves portékák.
Gyönyörű, nyárias időben, nagy érdeklődés mellett zajlott az Octopus Egyesület bolhapiaccal, képzőművészeti kiállítással és kézműves termékbemutatókkal kiegészült délutáni rendezvénye október 20-án, vasárnap délután.
Október 22-én kinyitja kapuit az Octopus Egyesület szervezésében az Őszi Kultúrpiac, ahol a zenés előadások mellett nem maradhat el a bolhapiac sem, ahol igazi kincsekre lelhetünk úgy, hogy a környezetet is óvjuk.
Géderlak és Ordas is indult a Virágos Magyarország pályázaton, amelyről a települések polgármestereivel beszélgettünk. Hoztunk továbbá néhány tanácsot a rendőrségtől a nyaralás idejére.