A Kék Madár Fesztivál szombati napjának délelőttje hagyományosan a gyerekeké. A sétálóutcai MVM színpadon a Boridalok Trió adott interaktív gyermekkoncertet, majd sorra került a kitűző-gyermekrajzpályázat díjainak kiosztása is. Ebben két tinédzser influenszer, Laura és Norman is közreműködött –, és kihirdették a Kék Madár Alapítvány kuratóriumának az idén benyújtott támogatási pályázatok kérdésében hozott döntésének főszámait.
Szerdán döntött a Kék Madár Fesztivál gyermekrajzpályázatának zsűrije, mely a 2400 darab beérkezett alkotás közül helyi viszonylatban a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 4. osztályos tanulójának, Bohner Zoénak a rajzát ítélte legszebbnek. Mellette Bősz Dorottya paksi diák kapja majd a másik legjobb munkáért járó díjat. Ezzel eldőlt, e két rajz lesz az idei fesztivál belépőjegyek helyett megvásárolható kitűzőin.
A Kék Madár Fesztivál programjain néhány éve nem belépőjegyeket, hanem gyermekrajzok díszítette kitűzőket értékesítenek az alapítvány aktivistái. A rajzpályázat május első napjaiban, ezúttal a Duna túlpartján élő paksi és dunaszentgyörgyi iskolások körében is elindult.