A Magyar Pünkösdi Egyház Kalocsai Gyülekezetének tagjai készültek ünnepi műsorral.
Fűszerpaprika, mézek, borok, csokoládék és számos más finomság, valamint szebbnél-szebb kézműves portékák várják azokat, akik kilátogatnak december 22-én és 23-án a Szentháromság téri termelői- és kézműves vásárra, ahol családi programokkal is készülnek a résztvevőknek.
Fellobbant a remény lángja december 10-én, vasárnap délután a Szentháromság téren, ahol Szabóné Juhász Ildikó intézményvezető és Farkas Sándor lelkész osztotta meg ünnepi gondolatait.
Vasárnappal elkezdődött a csendes, várakozással teli adventi időszak, mely felkészülés Krisztus érkezésére. Ez alkalomból ünnepélyes keretek között gyúlt fel a város adventi koszorúján a hit gyertyája.
November 22-én, szerdán felállították az idei adventi programok fő helyszínén, azaz a Szentháromság téren a felajánlásból érkező fenyőfát, amely a hamarosan kezdődő ünnepi időszakot hirdeti.
Dr. Filvig Géza polgármester és Zsikó Zoltán, a KIKK ügyvezető-igazgatója a városházán számolt be a korábbi éveknél is színesebb, tartalmasabb programokat kínáló rendezvénysorozatról, melynek a sétálóutca helyett a Szentháromság tér ad majd otthont.