A csütörtöki edzéseket követően péntek reggel nyitották meg a XII. Sárkányhajó Kupát, ahol elsőként az 5-6. osztályosok ragadhattak evezőt. A második versenynapon, szombaton is megtelt élettel a Kubikus park. Akkor már reggel fél kilenckor elkezdődtek a felnőtt mezőny összecsapásai.
Harminchárom kilométeres gyalogtúra a doni katasztrófa áldozatai emlékére
Közel száz versenyző ült ergométeres evezőpadokra november 9-én, szombaton a kalocsai önkormányzat meszesi üdülőjének udvarán, hogy ezúttal a víz helyett, „száraz” versenyhelyszínen, majd a védgáton kijelölt futópályán mérje össze erejét és felkészültségét.
A Magyar Kézilabda Szövetség több újdonságot vezetett be a kluboknál. Többek között az U13-as korosztályt összevonta az U14-el. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kisebbek a nagyobbakkal együtt lépnek a pályára, mely nem minden esetben szerencsés. Erről számolt be televíziónknak Szabó Balázs, a kalocsai Gézengúz UKC elnöke.
Az ország számos pontjáról, valamint határon túlról is érkeztek nevezők a Logikusakk Oktatási Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület október utolsó hétvégéjére meghirdetett versenyére, mellyel Kiss Gyula emléke előtt tisztelegnek a szervezők.