2024. június 28-án és 29-én, Szolnokon a Tiszaligeti Városi Sportcsarnok adott otthont a legendás Szolnok Kupák 39. eseményének, amely egyben a III. Shihan Furkó Kálmán Emlékverseny és Nyílt Európa Bajnokság is volt. A megmérettetésen a jók között is a legkiemelkedőbb eredményeket hozták haza a kalocsai karatékák.
Mintegy hatvan résztvevővel tartotta meg egynapos edzőtáborát a dusnoki Vajas-parton a Küzdősport és Földharc Egyesület Kalocsa helyi csapata, Sánta János főszervező vezetésével június 22-én, szombaton.
Június 22-én, szombaton délelőtt már kezdett benépesülni a Városi Sportcsarnok Kalocsán, amikor a TFSE-Kalocsa csapatai hagyományos évzárójukat tartották. Rezák-Szabó Anna, Kováts Ágnes és Korsós Anikó edzők tanítványai búcsúztatták a röplabdás tanévüket, ahol 70 gyermek űzte kedvenc játékát a küzdőtéren felállított három pályán.
Június 15-én, szombat este a városi sportcsarnokban búcsúztatta a 2023/2024-es szezont a Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club, melynek tagjai természetesen ez alkalomból is labdát ragadtak.
Május 31. és június 2-a között rendezték meg a Röplabda Diákolimpia Országos Döntőjét, ahol a IV. korcsoportos lányaink mérettették meg tudásukat és tehetségüket. A mieink a benevezett 236 csapatból az előkelő 8. helyen végeztek. Bázisiskolájuk a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény, az egyesület igazolt játékosait pedig Rezák-Szabó Anna és Kováts Ágnes vezette.
Június első napján, szombaton szervezték meg a Lakatos István Emléktornát, azaz a Szusza Kupát városunkban. A Méhecskék nagy múltú versenyén közel harminc csapat adhatott számot tudásáról és ügyességéről.