A vendégsereget este fél héttől a bejáratban várta és köszöntötte Szigeti Tamás agrármérnök, főszervező. Érkeztek is folyamatosan a gazdák, az agrártárca, az érdekvédelmi szervek, a járás és a város gazdasági és társadalmi életének fontosabb szereplői, mígnem mindenki elfoglalta a 120 bálozóra terített asztalokat.
A vendégeket, elsők között Font Sándort, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága elnökét, dr. Felkai Beátát, az Agrárminisztérium helyettes államtitkárát, dr. Cseh Tibor Andrást, a MAGOSZ főtitkárát Szigeti Tamás köszöntötte.
A folytatásban a díszvendégek üdvözölték a bálozókat. Méghozzá röviden, hiszen ez az est a jó szórakozásról, a finom ételekről, a nagy táncokról és a nagy beszélgetésekről, és persze az egy szektorhoz, az agráriumhoz tartozás élményéről szólt. Ezúttal kicsit hátrébb szorult, hogy egy nehéz mezőgazdasági év után, de azért a gazdák hite szerint egy küzdelmes, de reményekkel teli év előtt állnak.
Kitűnő volt a vacsora, amelynek alapanyaga természetesen ezúttal is - a levestől a marhapörköltön, sülteken át a házi rétesekig - kivétel nélkül magyar és környékbeli alapanyagokból készült.
A bál fontos eseménye volt, hogy átadták az első agrár kiválósági ösztöndíjakat.
Erről szólva Szigeti Tamás elmondta:
Tavaly létrehoztunk egy alapítványt, ami a Petneházy Alapítvánnyal és az Agrotrend Csoporttal közös.
Az ösztöndíjprogramra több mint egy hónapig lehetett jelentkezni középiskolásoknak vagy kezdő egyetemistáknak. Érkeztek is pályázatok szép számmal, idén négy fiatalt választottunk kik a legjobbak közül.
Az egyszeri 250 ezer forint támogatást, lehetőséget hazai és külföldi kulturális eseményeken való részvételen, valamint az emlékplakettet Felkai Beáta, Cseh Tibor, Petneházy Dávid és Korsós Margit adta át a középiskolába járó Tóth Sárának, Scherer Erzsébetnek, Mészáros Istvánnak és Tamás Ádámnak.
A fiatalok állatgondozás, hagyományőrzés, népművészet és agrárgépészet területen jeleskednek.
A vacsora alatt és után a jó hangulatról és a talpalávalóról Horváth László Giovi Family együttese gondoskodott. Meglepetés produkcióként a Princess vonós trió klasszikusok népszerű műveit adta elő modern hangzásvilággal.
A többszázezer forint értékű tombolatárgyakat nagyobb részt helyi termelők és kézművesek biztosították.
Az esten 22 óra körül már olyan emelkedett volt a hangulat, erőteljes a tánc, hogy egykettőre felborult az ültetési rend, a bálozók kisebb-nagyobb csoportokban koccintgattak, beszélgettek. Mintegy bizonyítékát adták elő annak, hogy a gazdáknak is nagy szükségük van a színvonalas társasági eseményre.